2024. december 22., vasárnap

Négycsillagos szálloda épül Óbecsén

A magyarországi Arthur Bergmann Hungary Zrt. beruházását a Prosperitati Alapítvány is támogatja

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.

Ünnepélyes alapkőletétel helyszíne volt csütörtökön délután Óbecsén a Jovan Zmaj utca 85. alatti telek: az itt épülő, négycsillagos Hotel Experience 2200 négyzetméternyi alapterületén csaknem 30 szoba, 80 férőhely, valamint különféle wellness- és spa-szolgáltatások is lesznek.
A beruházást a Prosperitati Alapítvány a kiemelt jelentőségű idegenforgalmi fejlesztésekre kiírt pályázata révén egymillió euróval támogatta. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a járványhelyzet ellenére is érdemes pénzt fektetni a turizmusba.

Pásztor István (Ótos András felvétele)

Pásztor István (Ótos András felvétele)

– Mi hosszú távra tervezünk, és optimizmusunkat a gazdasági adatokra alapozzuk. Ezek alapján azt feltételezzük, hogy a járvány miatt a szerbiai, de különösen a vajdasági gazdaságot minimális csapások érik majd – ez alól persze a turizmus kivételt képez. 2019-hez képest csupán 1,3 százalékkel esett vissza a szerbiai GDP, a vajdasági gazdaság pedig növekedő tendenciát mutat: az ipari termelés 3, a feldolgozóipar 3,3, a mezőgazdaság 4,4 százalékkal volt nagyobb 2020-ban, mint 2019-ben. Biztos vagyok abban, hogy a járvány után egy lendületes fejlődés indul majd el, ezért van létjogosultsága ennek a beruházásnak. Óbecse komoly lehetőségekkel és vonzerővel rendelkező közeg, ezért nem lesz gond a szálloda kihasználtságával – jelentette ki Pásztor István pártelnök, aki arra is emlékeztetett: a Prosperitati Alapítvány az elmúlt öt év alatt több mint 350 millió eurónyi fejlesztést támogatott, a magyar kormány pedig 50 millió euróval segíti a magyarországi cégek szerbiai megjelenését. Pásztor István az óbecsei projekt előkészítésében nyújtott együttműködésért az óbecsei önkormányzat vezetőinek is köszönetet mondott.

A helyi Obrock Food Kft.-nek a Prosperitati Alapítvány pályázatához szükséges önerőt és a beruházáshoz szükséges tőkét is a budapesti Arthur Bergmann Hungary Zrt. biztosította. A vállalat ügyvezetőjének, Gál Miklósnak a nyilatkozatából az derült ki: nem véletlen, hogy a szálloda épp az Experience (jelentése: tapasztalat) nevet kapta.

– Ez egy 2,5 millió eurós összköltségvetésű projekt, ami a cégcsoport méretéhez képest kicsi, de azért fontos, mert egy pionír projektről van szó. Szeretnénk Vajdaság területén nagyobb, akár 30 millió eurós projektekbe is belevágni, de ehhez nekünk tapasztalatot kell szereznünk itt a mindennapi működésben és egy beruházás levezetésében. A magyar turisztikai piac viszonylag telített, ezért szeretnénk a határon túl is terjeszkedni. A szerb idegenforgalmi piac minden szegmense gyorsan növekszik, és fontos, hogy ennek a lendületes fejlődésnek ne csak a nagyvárosok legyenek a nyertesei, hanem a kisebb települések is, mint Óbecse. 2022-ben Közép-Kelet-Európa egyik legszebb sport-, konferencia- és wellnessközpontja áll majd itt, ami meg fogja változtatni ennek a térségnek a jövőképét – mondta el Gál Miklós.

Az esemény házigazdája Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője volt (Ótos András felvétele)

Az esemény házigazdája Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője volt (Ótos András felvétele)

Az alapkőbe a kapszulát Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a főkonzulja, Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának az elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Gál Miklós, a budapesti Arthur Bergmann Hungary Zrt. ügyvezetője, Dragan Tošić, Óbecse polgármestere és Fehér Dezső, az Obrock Food Kft. igazgatója helyezte el. A szálloda várhatóan másfél év múlva nyitja meg kapuit Óbecsén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás