2024. december 22., vasárnap

Šekler: Az indiai variánstól 90 százalékban véd a vakcina

Ami az indiai koronavírus törzs Szerbiában való megjelenését illeti, ne legyen illúziónk: Szerbia nem lesz egy körül kerített sziget – mondta Milanko Šekler virológus az RTS-nek, hozzátéve, hogy a vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy jelenleg az összes oltóanyag a klasszikus koronavírustörzsekkel szemben több mint 90 százalékos védelmet biztosítanak.

Šekler azt is elmondta, hogy a Nagy-Britanniából származó tapasztalatok azt mutatják, hogy az indiai törzs tünetei enyhébbek, és az influenzára emlékeztetnek. A szaglás például nem csökken, de a törzs könnyebben átvihető, könnyebben fertőz.

„Azt is mondhatnám, hogy ez tetszik nekem. Talán be lehet mutatni, hogy a vírus mutációja már kevesebb halálozást okoz" – mondta Šekler.

Arra is figyelmeztetett, hogy ha a lakosság nem tartja tiszteletben a hatályban lévő védelmi intézkedéseket, akkor akár gond is lehet.

„Velem már előfordult, hogy beléptem az üzletbe, és csak nekem volt maszkom" – mondta Šekler, emlékeztetve, hogy a régió országaiban is csökken a fertőzöttek és az elhunytak száma, úgy is, hogy egyes helyeken alacsonyabb az átoltottság, mint Szerbiában, amely szerinte a vírus szezonalitását bizonyítja.

„Ugyanakkor láthatjuk, mi történik Oroszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, ahol a betegek száma növekszik. Nem lehetünk felelőtlenek” – értékelt Šekler, és elmondta, hogy az intézkedések be nem tartása okot ad az aggodalomra.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás