Jobb pályán a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak.
Közélet
A magyarkanizsai gyerekek két napon át, kedden és szerdán a természet és mi, illetve a mesterséges intelligencia témakörben hallhatnak interaktív előadásokat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbké...
Tegnaptól indult a Kamaszlélek a sportpályán elnevezésű, ötnapos sporttábor. A Szekeres László Alapítvány szervezésében jött létre a 13 és 16 év közötti fiataloknak szóló kamasztábor.
Ismét a Rio Tinto bányakonszern ügye kapcsán szólalt meg köztársasági parlamenti nyilatkozatában Ana Brnabić házelnök, korábbi ellenzéki állításokra reagálva. Úgy fogalmazott, nem igaz az, hogy a j...
A nemzeti kisebbségek és a gyermekek jogainak védelmével, a nemzeti kisebbségek helyzetével, az anyanyelv- és íráshasználattal, valamint az emberi jogok védelmi mechanizmusaival és azok érvényesíté...
A két intézmény közötti együttműködésről tárgyalt Újvidéken Maja Gojković tartományi kormányfő és Juhász Bálint, a vajdasági képviselőház elnöke. Maja Gojković kabinetjében fogadta a házelnököt, s...