Csütörtökön lóháton Tóthfaluba érkezett Murányi Sándor Olivér, erdélyi származású lovas-zarándok-író, aki a Medvenéző című regényével vált közismertté, a legutóbbi budapesti pápalátogatásra pedig öt zarándoktársával együtt, Lengyelországból elindulva és 530 kilométert lóháton megtéve látogatott el. Az írót az est folyamán Fehér Márta, a Hét Nap újságírója, a Boldog-birtok tulajdonosa faggatta.
Az erdélyi író a tóthfalusi Kaszap István Kollégium előadótermében szép számban összegyűlt közönségnek elmesélte, hogy Böjte Csaba atya áldásával indultak el a lengyelországi Czestochowából, és két hetet lovagolva jutottak el a budapesti pápai nagymisére.
– Két hétig nem láttunk pénzt a lovaglás alatt, mert a pápai zászlóra kinyíltak a kapuk, és a négy országban, amin áthaladtunk – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – mindenütt a legmodernebb panziók szállásoltak el, és étkeztettek minket és a lovainkat is ellátták szénával, zabbal. Ez röviden úgy történt, hogy mi nem szerveztünk szállást, hanem reggel elmondtunk egy Most segíts meg Máriát, és ugye ott van a mondás, hogy segíts magadon és az Isten is megsegít. A logisztikai emberünket elküldtük előre, és estére a Szűzanya segítségével meglett a szállás.
Murányi Sándor Olivér a jelenlévőknek sokat mesélt arról a hét évről is, amelyet az erdélyi vadonban élt a medvék között önszántából, majd pedig beharangozta, hogy lovastársaival jövőre Vajdaságot is érintve Međugorjéra szándékoznak ellovagolni.
Az est folyamán bemutatásra került az erdélyi író nemrég megjelent Folyamtánc című könyve is.
Fotó: Horváth Zsolt
Ennek kapcsán Murányi Sándor Olivér lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy miután Medvenéző könyvét Magyarországon besorolták a választható érettségi tételek közé, elhatározta, hogy őt véletlenül se a medvés alkotóként skatulyázzák be, és mivel valójában a hargitai medvék és a dunai harcsák között szeret ingázni, vagyis kétlaki életet élve egy olyan regényhőst igyekezett megalkotni, aki a folyammal barátkozik.
– Amennyiben megnézzük az irodalmi alkotásokat, gyakori, hogy az alkotó a főhőst lebegteti az őrültség és a normalitás között. Cervantes regényében Don Quijotét hol kikacagjuk, hol pedig megsiratjuk. De gondoljunk akár Nemecsek Ernőre is a Pál utcai fiúkban, hogy az elején kikacagjuk és a regény végén megsiratjuk. A Folyamtánc főhőse senkiért nem hajlandó fehér inget és nyakkendőt venni, kizárólag éjszaka a folyamért. Ebben rejlik az őrültsége, a normalitása pedig abban, hogy megismeri a folyami embereknek, a révészeknek, a folyam szigetén levő embereknek az életét, a múltját. Miközben végig egy harcsára vadászik, amit végülis mégsem ő fog meg – mesélte beszélgetőtársunk, aki elmondta, hogy a legújabb könyvével is elkészült, és most a kiadására vár.
Az erdélyi író az est folyamán beszélt hatalmas állatszeretetéről is, és elmondta, hogy ez a gyermekkorából ered.
– Azt gondolom, hogy a fiataljainkat arra kellene nevelni, hogy az állat nem hobbi, az állat nem szolga, hanem az állat az ember barátja. Életemnek a leghűségesebb társa nem ember volt, hanem egy kutya, Jago kutyám, aki 13 éven keresztül kísért engem a medvés vadonban. Nagyon sok szabad medvét láttunk, köztük medvebocsokat is. És amikor távozott az élők sorából, akkor én azt mondtam, hogy most már én is az erdőből kifele jövök, nem befele megyek – jegyezte meg, és hozzáfűzte, hogy azzal nem mond semmi újat, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik, a kutya is tud szeretetet adni, a kutya is tud szomorú lenni, tud mosolyogni. A kutya 11 ezer éve a társunk, és remélhetőleg nem kell még ugyanennyi időnek eltelnie, hogy mi, emberek is a kutya társai legyünk, és ez az egymás közötti kapcsolat kölcsönössé váljon.
– Tehát tekintsük őket egyenrangú barátainknak – jegyezte meg napilapunknak nyilatkozva az erdélyi író.
Az irodalmi estet megszervező, a fentiekben már megemlített Boldog-birtok és a tóthfalusi Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület az erdélyi írót családias hangulatú lovasünnepéllyel fogadta a csütörtöki nap folyamán.
