Kisebb-nagyobb kétnemű társaságban észrevettem, talán tíz perc sem múlhat el anélkül, hogy az ételre terelődjön a szó. Ilyenkor ugyanis a férfiak, érthető módon, kerülik a beszélgetési témák egymás között megszokott katonaság– sport–csajok sorrendjét. A legérdekesebb, hogy általában további tíz perc sem múlik el, amikor valaki megkérdezi, hogy ki evett már békacombot, mert ő igen, tudta, hogy mit eszik, nem undorodott, esetleg eleinte egy kicsit, majd lelkesedve hozzáteszi, hogy mégis tetszett, jó az íze, nagyon hasonlít a csirkehúsra, és enne máskor is. Ettem már én is, s valóban nagyon hasonlít a kettő. Éppen ezért furcsállom az elragadtatást a békacombbal. Ha már egyforma, miért számít akkora ínyencségnek? Nem vagyok fukar, különösen az étkezés esetében nem, de ugyanazért miért kidobni az ár hétszeresét? Megnéztem a világhálón az árakat, s egy magyar webáruház kínálatában a béka kilója csaknem 4900, a csirkecombé pedig alig 650 forint. Ha csak a drága a jó, inkább ennék cipurát. Finom tengeri hal, egyáltalán nem hasonlít a csirkére, és még 1200-zal olcsóbb is a békánál. Vagy garnélarákot. Az sem hasonlít a szárnyasra, és csak 300-zal drágább annál.
