Megpróbáltam komolyan venni a reklámokat, és arra a következtetésre jutottam, hogy mondjuk, 20-30 évvel ezelőtt az emberek ráncosak voltak, szinte gusztustalanok, mert nem használtak ránctalanítót, gombás volt a lábuk, puffadt hassal, pattanásosan járkáltak, a hajuk fénytelen volt, és folytathatnám a sort. S persze itt vannak a tisztítószerek, amelyek pillanatok alatt fertőtlenítenek, illatosítanak, lemarják a vízkövet... A mosóporok meg nem ám valami egyszerű porok, amelyektől tiszták lesznek a ruhák, hanem egyenesen intelligensek.
Eszembe jutott a nagymamám, aki reszelt krumpliból főzte a keményítőt, és soha nem húzta fel az ágyhuzatot vasalatlanul. A keményített damaszt ágynemű ropogott, amikor belefeküdtünk. Nem volt semmilyen illatosítószer, de friss, tiszta illatú volt. A házi szappan legalább olyan tisztára mosta a ruhát, mint a mostani intelligens mosóporok.
József Attila is ír a tiszta ruhákról a Mama című versében: „Csak ment és teregetett némán, / nem szidott, nem is nézett énrám / s a ruhák fényesen, suhogva, / keringtek, szálltak a magosba.”
Vakítóan fehér lepedőkre, abroszokra emlékszem, meg a Mica nevű kékítőre.
A tisztítószerek sem voltak ilyen mindenhatóak, de volt só meg ecet, időnként szódabikarbóna, s tisztán lehetett tartani a konyhát, ha valaki akarta. Újságpapírral az ablaküveg is foltmentes lett.
Csak tűnődöm, hogy megváltozott a világ! Vagy mégse?
