Nem tudom, hogy Önök, kedves olvasóink, szeretik-e a tejtermékeket, de én nagyon. Gyerekkoromban sok éven át minden reggel tejbe aprított kenyeret reggeliztem, most pedig müzlit tejjel. Esténként képes vagyok néha egy liter tejet is meginni, de szeretem a túrót, a sajtot, az aludttejet, a birkatarhót. A vajat sokkal jobban kedvelem, mint a legfinomabb margarint, a tejfelt is imádom, de ami a tejtermékek közül a kedvencem, az a kajmak. Tudtam, hogy a számítógépen a helyesírás-ellenőrző azonnal aláhúzza ezt a szót, ugyanis kajmakot mi, magyarok, nem készítünk, Magyarországon nagyon sokan nem is tudják, hogy mi az, étel-e, vagy ital? Mi itt, a Balkánon azonban tudjuk, hogy a kajmak a tej föléből készült ételkülönlegesség, amelyet hosszabb-rövidebb ideig érlelnek. Én a sótlan, zsenge kajmakot kedvelem. Kenyérre kenve fogyasztom, de főzéshez is használom. Mindig egy helyen veszem a piacon, egy zlatibori embertől ugyanis Zlatibor a kajmak őshazája, ott készítik a legjobban. A napokban is vettem egy keveset. Sokat egyszerre nem tudok, ugyanis 1000 dinárba kerül. Emberemnek kis, fából készült hordócskái is vannak. Állítása szerint ebben a kajmak szobahőmérsékleten három hónapig eláll, ha ugyanezt a hűtőszekrényben tároljuk, egy év múlva is fogyasztható.
– Egy állandó kuncsaftom Kanadába utazott, és egy hordócska kajmakot vitt ajándékba – meséli. – A határon kissé bajban volt, ugyanis Kanadába semminemű élelmet nem szabad bevinni. A hölgy azonban feltalálta magát, azt hazudta, hogy arckrém van a hordócskába. A vámtiszt megnézte, látta, hogy fehér és zsíros, hát biztosan pomádé. Beengedte az országba a kajmakot.
Ha majd sok év múlva azt olvassák az újságban, hogy Szerbia óriási mennyiségű kajmakot szállít Kanadába, akkor tudni fogják, hogy az első hordócska innen, az újvidéki limáni piacról indult világhódító útjára.
