Illampu. Ez a szó (név) ugrott be a közelmúltban egy – talán – szerdai koradélután, mint afféle elkóborolt, régóta keresett házi kedvenc, a memória útvesztőiben elveszett és hirtelen „hazatalált” kulcsszó vagy varázsige. Teljesen váratlanul és keresetlenül futott be merőben másfelé cikázó gondolatim kusza halmazába. Hovatovább minden ok és okozat – látható, megfejthető vagy kinyomozható –, előzmény és összefüggés nélkül. Csak úgy jött: zutty, mint derült égből a hólapát. Ilyetén nem is tudtam vele mit kezdeni, csak kimondtam hangosan, azóta is csodálkozva, honnan most ez a váratlan, kéretlen, csaknem ismeretlen „jövevény”.
Annyit azonnal tudtam róla, hogy Dél-Amerika egyik magasabb hegye, de hogy miért látogatott meg ily hirtelen, ma sem tudom. Rejtély. S mert így „nekem jött”, utólag rákerestem és tudtam meg róla, hogy 6348 méterével Bolívia 4., Dél-Amerika 14. legmagasabb csúcsa. Az Andok vonulatához tartozó Kordillerák nyugati oldalán szökken az égbe, a 6427 méteres Ancohuma (az ajmarák nyelvén Janq’u Uma – a. m. fehér víz) tőszomszédságában, a festői Titicaca-tótól keletre. Képeken is megcsodáltam, és – talán mert hirtelen belopta magát a szívembe – „csinosabbnak” találtam a másik korábbi kedvenceimnél, a kialudt rétegvulkánnál, a Chimborazónál, sőt talán még a kontinens legmagasabbikánál, a nevében is lenyűgöző Aconcaguánál is.
Azóta mindenhova magammal „cipelem”. Lám, most is dédelgetem.
