Amikor szembe találtam magam a Balerina című francia–kanadai animációs film plakátjával, ismét hatalmába kerített az az édes-bús érzés, amit mindig átélek bármilyen balerinás dologgal kapcsolatban, legyen az színházi balettelőadás, film vagy akár csak egy fotó. Gyerekkoromban ugyanis amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt mondtam, balerina. Ráadásul nem is akármilyen. Én világhírű balerina akartam lenni és punktum. Akkoriban többször közvetítettek balettelőadásokat a tévében, és én végiglábujjhegyeztem a nappalinkat. Azután mégis úgy alakult, hogy nem lettem balerina. Világhírű pláne nem. De az a megmagyarázhatatlan érzés, amit azóta is érzek a balett iránt, ma is ott csücsül a szívemben. Néha nem ad hírt magáról, néha pedig elemi erővel tör elő. Mint például most is, amikor csak bámulom a film plakátján a balerinát, és csak egy mondat zakatol a fejemben: meg kell néznem ezt a filmet!
