A dohányzásmentes világnap előtt két dohányos történet Nagyváradról. Telecska, vagy ahogy mások nevezik, Bácsgyulafalva Lábadi Károly kiváló néprajzkutató munkái nyomán „Dohányos falu” elnevezéssel vonult be a köztudatba, első telepesei ugyanis Szaján környékéről érkezett dohánytermesztők voltak. Ez a mezőgazdasági kultúra hosszú ideig meghatározó volt a településen. Ott cseperedvén én se kerültem el a dohányzás szokását.
A hónap elején a romániai Nagyvárad vendégeként vettem részt a VI. Nemzetközi Fotófesztiválon. A bevezető konferencián bemutattak bennünket egymásnak, és lélegzetnyi szünetet hagytak a következő program előtt. Nyomban kirontottam az első szabad téri hamutálhoz, ahol már egy nagybányai, román ajkú fotós dohányzott. Miután én is rágyújtottam, megkérdezte, szlovén Marlborót szívok-e.
Nyakamban ugyanis lógott egy azonosítókártya, ami jelezte, Szerbiából érkeztem. Elkerekedett szemmel csodálkoztam a kérdésén, válaszoltam, nem szlovén, hanem szerb a termék. Később jöttem rá, számára Szlovénia és Szerbia közt aligha lehetett nagyobb különbség.
Egy másik alkalommal, egy kiállítás megnyitója előtti, ugyancsak kurta szünetben a bejáratnál igyekeztem a nap közben kihagyott nikotinmennyiséget pótolni, mire egy kolozsvári hölgy jegyezte meg, hogy a fotósok közül kevesen cigarettáznak. Ezt nem tudtam, de nyomban válaszoltam, én nem is vagyok fotós.
– Hát akkor mit keres itt? – kérdezte.
– Szeretem a fényképészetet, és imádok dohányozni.
Lehet, hogy jövőre kitiltanak a fesztiválról?
