A természeti népek öltek állatot, ha éhesek voltak, és csak annyit, amennyivel jóllaktak. Megművelték a földeket, de nem bontották meg a természet rendjét azért, hogy dőzsöljenek és harácsoljanak. A rétek rétek maradtak, ahol legeltetni lehetett, az árterületeket sem szántották föl, a folyók mellett is meghagyták a fűzfákat, hogy legyen hol ívni a halaknak. Megvolt mindennek a helye a világban, megosztoztak rajta, de a részévé is váltak. Harcoltak, ha muszáj volt, de nem háborúztak.
És mi van ma? Mindig több kell. A fejlődés és a hatékonyabb termelés érdekében mindent megtesz az ember. Elveszi a folyók árterületét, kiszipolyozza a földeket, irtja az erdőket, halomra öli az állatokat. Eláraszja szeméttel a földeket, szennyel a folyókat és a tengereket, elszívjuk a levegőt is egymástól. És háborúzunk. Mert semmi nem elég.
Öreg barátom szerint az a baj a világgal, hogy uralkodni akar mindenki. Minden fölött. Emberek, állatok, vizek és földek fölött, az ég fölött és a felhők fölött is. Öreg barátom azt mondja, a természet nem bocsájtja meg a fosztogatást, és előbb vagy utóbb, de bosszút áll. Nem azért, mert hatalmat akar, hanem azért, mert önmagát kénytelen védeni.
