Tagadhatatlan, hogy a mostani politikai vezetés élvezi a polgárok (jó részének) a bizalmát. Ismerőseim közül is sokan hisznek abban, hogy ez a hatalom – az EU felé vezető úton –„helyre teszi” a dolgokat. Hogy a bűnözőket megbüntetik, a közvállalatokban többé nem lesz politikai hátterű foglalkoztatás, csökkentik a közszférában dolgozók bérét, útját állják a politikai protekcionizmusnak, egyszóval rendet teremtenek. Ehhez állítólag már hozzá is fogtak (lásd Mišković vagy Šarić letartóztatását).
Városomba azonban mintha még nem érkezett volna meg a változások szele. A szomszédom ugyanis tovább reménykedik abban, hogy a fiát majd felveszik a városházára, vagy legalább valamelyik közvállalatba. Hiszen, mint mondja, a gyerek beiratkozott a „pártba” és „aktív” volt a választásokon. Hiába próbálom meggyőzni, hogy az év eleje óta már nincs ilyen foglalkoztatás. Csakhamar rájövök, hogy nincs igazam. Az idén ugyanis az egyik közvállalatban 11, a másikban öt új dolgozót vettek fel. De mint hallani, a városháza irodái is egyre szűkebbek. Szék sem jut mindenkinek. Ismerősömtől hallottam, hogy van főnök, aki azt sem tudja, hány dolgozó van a hivatalában.
A napokban a parlamenti többség pedig tízszázalékos fizetésemelést szavazott meg a választott és kinevezett tisztségviselők részére. Azt is tudni, hogy melyik politikusnak a komája az egyik közvállalat igazgatója, hogy kinek a felesége kapott munkát és kinek a bátyja lett főnök. Kis közösség révén az sem titok, hogy kinek teszik lehetővé, hogy úszó kocsmát létesítsen egy befejezetlen tavon. Helyszűke miatt aggályaimat nem sorolhatom tovább.
