Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
Az Anora című filmet – amelyben egy szexmunkásként dolgozó fiatal nő túl későn döbben rá, hogy rossz férfival házasodott össze – a ceremónián öt Oscar-szoborral jutalmazta az amerikai filmakadémia, köztük a legjobb rendezésért járó trófeát is átvehette Sean Baker Quentin Tarantinótól.
A legjobb férfi főszereplő Adrien Brody lett, akinek A zongorista után ez már a második Oscar-díja. Adrien Brody magyar gyökerekkel rendelkezik: édesanyja, Sylvia Plachy, magyar származású fotóriporter, aki Budapesten született. Brody maga is kötődik Magyarországhoz, hiszen A brutalista című filmet Magyarországon forgatták, Brody pedig egy fiktív magyar építészt, Tóth Lászlót alakította.
A legjobb női főszerepért Mikey Madisont ismerték el az Anora című filmben nyújtott alakításáért, akinek az első Oscar-jelölését sikerült díjra váltania. A kategóriában a kritikusok Demi Moore-t várták győztesnek, aki a A szer című filmben nyújtott dinamikus alakításával újjáélesztette karrierjét. A legjobb rendezőnek járó díjat Sean Baker kapta, akinek a szobrot Quentin Tarantino adta át.
a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart Kieran Culkin vehette át, akit a Rokonszenvedés című filmben nyújtott alakításáért jutalmaztak, a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot pedig Zoë Saldana kapta, akinek ez az első Oscar-díja.
Los Angelesben vasárnap este – magyar idő szerint hétfő hajnalban – 97. alkalommal adták át az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az idei gála házigazdája Conan O’Brien volt, a zenei fellépők között pedig Ariana Grande, Lisa és Cynthia Erivo is színpadra lépett.
