Életem legszebb megnyitóján voltam. Hárman beszéltek, és összesen mindössze másfél percet. Tudom biztosan, hogy ennyit, mert fölvettem, visszahallgattam, lemértem.
Igaz, egy órát vártam rá, mert a megnyitó időpontját nem közölték előre, így csupán sejtésemre hagyatkozhattam.
Több száz kiállító érkezett a városba, a virágfesztivál és a kissé megkésett húsvéti vásár, majd a rájuk csatlakozó veterán autók kiállítása ezrével vonzotta a nézőket a városba. A főutcán fölállított pódiumon a szervezők, meg a nagy hirtelenséggel odacitált politikus mondott megnyitó szöveget. Röviden, összeszedetten, tartalmilag semmit.
Ez volt jó az egészben, hiszen a kiállítók tudták, miért jöttek a városba, az érdeklődők tudták, mi csábította őket a helyszínre, a szervezők meg a politikus ehhez mindössze annyit tettek hozzá, hogy örömüket és reményüket fejezték ki, a város jó házigazdája a rendezvényeknek, és miként évek óta, a rendezvénysorozat a továbbiakban is visszavárja vendégeit.
Ennyi. Mi kellene több? A szervezés bejáródottan remek, a szónokok mértéktartók. Valahogy így kellene lennie ennek általában, legyenek a tettek beszédesebbek, ne pedig a szónokok.
