Majálisra is vehetett szőlőt, aki megkívánta, vagy volt rá pénze. Nem csak az előkelő nagyvárosi üzletek valamelyikében, hanem akár egy-egy kisebb település zöldség-, és gyümölcsárusánál is. Talán fel sem tűnik ez a természetellenes állapot, pedig köztudomású, hogy a szőlőfürtöket tájainkon többé-kevésbé karácsonyig lehet eltartani. Honnan származik hát a „májusi” szőlő?
Állítólag a nagy kereskedelmi óceánjárók hűtött gyomrukban hozzák Brazília és Dél-Afrika kikötőiből. Friss szőlőről van szó, de közel sem egyszerűen termesztettről. Hitetlenkedve olvasom, hogy sivatagos, szubtrópusi vidékeken, pl. Brazília végeláthatatlan csemegeszőlő-ültetvényein, vízzel szabályozzák a szőlő életciklusát, a félsivatagi körülmények között élő növény ugyanis ha nem kap vizet, lehullajtja lombját, és nyugalmi állapotba megy át, ha vizet kap, akkor rügyet bont, hajtást hoz, és termést érlel. Így történhet meg, hogy a hatalmas ültetvények egyik szögletében éppen hajt a szőlő, a másikban már metszik, a hajtásokat kötözik, vagy épp szüretelik. Ilyen körülmények között egy naptári évben kétszer is terem a csemegeszőlő, nem véletlenül akkor is, amikor nálunk, Európában éppen nincs.
