Ne keljen az ember bal lábbal! Mert még őszinte jó reggelt sem tud kívánni az arra járóknak. A napfelkelte körül készülő leltárnak derűsnek kell lennie, hiszen jólesik a kávé a teraszon, még az átkozott cigaretta is. És süt a nap.
Föltekintek a nyírfámra: kiszáradt. Tavaly sikertelenül próbáltam megcsapolni, s most már könnyen megtörténhet, hogy sosem kóstolom meg a mágikus erejű nyírfalevet. Lesz viszont ingyen tüzelőm. A fák körül tetszetős lehetne a pázsit, ha lenyírnám. Ezen a tavaszon különben is már háromszor volt tetszetős. És piroslik a pipacsbokor! Tudatosan kerülgettem fűkaszáláskor, meg a kamionos is a szénnel – mindkettőnk sikeresen. A bodzabokrok elhatalmasodtak ugyan, s ha pünkösdre már nem is fehérlenek, most bodzaszörpnek ajánlkoznak. Körtepálinka helyett is, mivel a múlt évben az idei termést is leadta a fám. Csak jól be kell osztani.
Egykoron a gerlék lecsipkedték a borsót, mostanság elkerülik. A feketerigók a fűben bogarásznak, ők is hasznos madarak. A seregélyeket viszont csupán madárbaráti szeretetből (puska híján) hagyom garázdálkodni, a pirosló meggyet egyébként is hálóval takartam le…
A kerten túlra reggel nem tekintek, majd csak estefelé, morcosan, mert az utca túloldalán akkor is csupán négy üresen álló házat látnék.
