A jelenet a minap az utcán történt. Egy idős nénike a járdán húsz dináros bankót talált, felemelte és kezében lobogtatva, sietve, majd a lábai egymásba gabalyodva, próbálta utolérni a fiatal, 14-15 éves lányokat. Közülük veszthette el valamelyik a pénzt, a húszast, amely igaz, nem sokat ér. Még utánuk is szólt, hogy álljanak meg. Hiába, azok csak „hasítottak” tovább. A becsületes megtaláló azonban mindent megtett, hogy a pénz visszakerüljön a jogos tulajdonosához. Amikor már majdnem utolérte a fiatal hölgyeket, az egyik visszafordult, s mit sem törődve a nénike igyekezetével, röviden azt válaszolta: – Nem kell!
Az eset kapcsán eszembe jutott nagynéném, aki módos asszony volt. Mintegy harminc évvel ezelőtt Németországból érkezett hozzánk vendégségbe. Egy séta alkalmával a városban egy dinárt látott meg a földön, lehajolt érte, felvette. Szerencse, mondta. Szavát soha sem feledtem el…
Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli! A főleg gyerekeknek szánt tanító közmondás arra nevel, hogy meg kell becsülni a keveset is, ami az életben adódik. De vajon manapság a feje tetejére állított világunkban elhalványulhatott időszerűsége?
