A nyugati irodalom ősmintái az Iliász és az Odüsszeia. Ki más alkothatta e felülmúlhatatlan énekeket, ha nem egy vak költő? Kifelé nézve, a világot látva vaknak kell lennie annak, aki az ősmintákra szegezi tekintetét, azokat látni ugyanis egyedül a befelé néző szem lehet képes.
Homérosz vaksága, a magába nézés elfordulása a külvilágtól, nem kell, hogy valódi világtalanság legyen. A magába tekintés az idők átvezető középpontjára, a közösségi sorsfordulóra szegezte a költő figyelmét, de hamisítatlan görögként Homérosz már a különálló emberről, a világgal és az istenekkel szembeállítható, egocentrikus, olykor hiú, olykor pedig önző hősről énekelt az irodalom ősformájában, az epika, a dráma és a líra jegyeit egyként magába foglaló eposzban.
Az említett három műnem önállósulásával párhuzamosan a hellén ember mítoszi gondolkodásmódból kiváló racionális énje is önállósult, létrehozva eközben az új diszciplínát, a filozófiát. A két folyamat ugyanannak a sorsfordító történésnek, az individuációnak a megnyilatkozása, a műnemek önállósulása és a filozófia kialakulása az én mítoszi gondolkodásból való kiszakadásának a jelzőoszlopai.
A kiszakadás után már nincsenek vak költők, még a szó jelképes értelmében véve sem. Igazi eposzok sem születhetnek ezután már.
