Szerinted is furcsa, hogy eddig hagytuk, hogy a növények a teheneken menjenek át?” – ütötte meg a fülem nemrégiben egy reklám. Először nem is értettem, miről lehet szó. A következő alkalommal azonban már tudatosan figyeltem a televíziós hirdetésre, amelyben egy csellós és egy tehén kaptak főszerepet.
A lényeget immár sikerült „elkapnom”, de ez csak tovább erősítette a kétségeimet: kit akarnak ezzel megetetni? Mármint a reklámmal. De akár a vajként hirdetett margarinnal is… Többszöri megtekintés után az a gondolatom támadt, hogy ezzel csak azokat a városi állatvédőket lehet „beetetni”, akik életükben nem simogattak tehenet.
A vajdasági rónaságon ugyanis már gyerekként megtanultuk, hogy a vajat köpüléssel kell készíteni abból a tejszínből, amit fölözéssel választunk le a tejből. Láttuk is, hogyan csinálja a szomszéd Maris néni, akihez naponta jártunk friss tejért, tejfölért, vajért. A margarin készítését viszont nem láthattuk, legfeljebb ha a tanítónk nem Verbászra tervezett gyárlátogatást. Annyit azonban összeszedtünk anyukánk konyhájában is, hogy tudjuk: a margarinoknak is zsír és víz a fő alkotóeleme, azzal a különbséggel, hogy a zsiradéktartalmat növényi olajok biztosítják. Megerősítve a reklámszöveget: olyanok, amelyek „nem mennek át a tehénen”.
A 100%-ban növényi alapú vaj tehát nem létezik. Azt mifelénk margarinnak hívják. A vajat pedig továbbra is Maris nénitől vesszük. Az állatvédők megnyugvására pedig bizton állítom, hogy Maris néni naponta többször is simogatja a Riska tehenet. Mert ragaszkodik hozzá és szereti. És a Riska sem bánja, hogy növényekkel etetik ahhoz, hogy a tejből vaj legyen, és ne a gyári margarinnal kelljen megkenni a kenyerünket.
