Terven felül Dohában töltöttünk a közelmúltban néhány élményteli órát. A csatlakozó gépre várva, a reptéri unatkozást áthidalandó városnézőbe mentünk, és belekóstoltunk Katar hétköznapjaiba. A világon itt a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, ráadásul adómentes ország, így senki sem nyúlja le a fizetésed kétharmadát. Útvezetőnk egyebek között elmondta, hogy egy ifjú rendőr járandósága 5000, a tanárok havi átlagbére 25 ezer dollárnyi, de ennél jóval többet is kereshetnek.
Az utcák tisztaságát nyugati országok is megsüvegelnék. (Arab országban ilyent még nem láttam.) A gombamód növő felhőkarcolók és pazar épületek között húzódó egyik egyedi sétányon is végigsétáltunk. Azért egyedülálló a világon, mert klimatizálják. A talajba ágyazott rácsokon hideg levegő áramlik ki, az ott haladók számára elviselhetőbbé téve a standardnak számító 37 fokot.
Szaíd (az útvezető) egy személyes élményét is megosztotta, részben azt ecsetelendő, hogy kínálatban, árban egyaránt nagyok (lehetnek) az eltérések. Egy alkalommal olyan rokona érkezett, aki az általa amerikainak mondott kávét preferálja. Hogy kedvébe járjon, egy olyan, a felső tízezernek szánt bevásárlóközpontba vitte, ahol ilyen (is) kapható. Amikor a kávék megérkeztek és tekintete az azok között heverő számlára révedt, hirtelen elöntötte a meleg, holott aznap – télidő lévén – szokatlanul hideg volt. A két kávéért 92 dollárt fizetett.
Ehhez mérten mi szinte ingyen teáztunk tavaly a svájci síparadicsom, Zermatt közelében található egyik takaros vendéglőben, a két tea ugyanis „mindössze” 12 frankba jött ki.
