Újvidéken az utóbbi időben rengeteg régi fát vágtak ki, olyanokat is, amelyek egészségesek voltak. Ha nem is a helyükbe, de ültettek szép számban facsemetéket is, többnyire olyanokat, amelyeket azelőtt nem láttunk a városban. Régebben rengeteg ringlófa, eperfa volt a környékünkön, dézsmáltuk is a suliból hazajövet a ropogós, félig érett ringlókat, előfordult, hogy, megettünk egy kilót is. Aztán az ebédnél, amikor kikerült a zsebemből egy-egy húsos darab, ómamám mindig azzal riogatott, hogy majd elcsapom a hasam. De sohasem történt semmi.
A mai napig szeretem a félig érett ringló ízét, igaz, nagyon kevés fa maradt Újvidéken, se a Duna melletti sétányon. Azonban közel a kaszárnyához, megbújt még pár fa. Így június táján estefelé mindig arra veszem az irányt, és mint 40 évvel ezelőtt, telepakolom a zsebemet ringlóval, majd séta közben elropogtatom az édes-savanykás, mennyei ízű termést.
