A hétvégén Vajdaságba is megérkezett a lehűlés, amelyet nagy vihar hozott magával. Szombaton a kora esti órákban nagy villámlás és erős szél közepette indultam útnak Topolyáról Zentára. Az út elején a szép új topolyai aluljáró volt az első akadály, hiszen ismételten feladta a harcot az esővízzel szemben. Valahogy mégis sikerült átjutnom rajta kocsival, közben a vihar egyre csak erősödött. Tornyosig egészen gyorsan eljutottam, de utána úgy szakadt az eső, hogy ötvennel is alig tudtam haladni. A szél fújta az esőt és dobálta a kocsira a jeget. A fák az útra dőltek és folyamatosan erősen villámlott. Sok helyen le kellett mennem az útról, és a füvön keresztül hajtottam tovább, hogy elérjem az úti célom. Útközben végig azon gondolkodtam, hogy kell ez nekem? Hát hülye vagyok én, hogy szinte nulla látási viszonyok között belevágok egy 40 kilométeres útba? Nyilván nem indultam volna el, ha nem lett volna muszáj, de visszagondolva nagy szerencsém volt, hogy nem törtem össze a kocsit, illetve magamat. Soha nem tapasztaltam még ilyet, folyamatosan olyan érzésem volt, mintha direkt a viharba hajtanék bele. Szerencsémre több mint egy óra autózás után Zentára értem, és megúsztam minden nagyobb gond nélkül az egészet. De egy biztos, hogy többet ilyen nem lesz, hiszen nem ér annyit egy munka sem, hogy örökre ott maradjak valahol, félúton.
