A lakóépületünk előtti gyalogjárdát már hónapok óta egy fekete Maybach torlaszolja el. Tulajdonosa valószínűleg jogosnak tartja a parkolóhely-megválasztást abból a tényből kifolyólag, hogy a majd 3 tonnás dögjét nem is tudná benyomni máshova. Még akkor sem, ha esetleg találna is a környéken szabad parkingot. Szombaton éjjel egy csoport, az ֦életbe” igyekvő, tizenéves kölyök kerülgette a hatalmas autót. A falkavezér volt a legtájékozottabb köztük: Fiúk, én láttam, hogy ki vezeti ezt a Maybachot, két agyontetovált, százkilósra kigyúrt, kopaszra nyírt koma szállt ki belőle – hazudta fennhangon a többieknek. Húha! Na de, ha már nagyot akart mondani, miért nem azt találta ki inkább, hogy: “Fiúk, én láttam, hogy ki vezeti ezt az autót, ugyanúgy néz ki a koma, mint Brinkmann professzor, a schwarzwaldi klinika főorvosa”? Hát igen, 14-15 éves fiatalokról beszélünk, lehet, hogy nem a múlt évszázad 80-as éveinek sikersorozatában, fehér köpenyében a nemeslelkűséget megtestesítő Klausjürgen Wussow az eszményképük. Pedig értelemszerű lenne a párosítás egy olyan német autó esetében, amelynek katalógusi kezdőára 175 ezer dollár, és legfeljebb egy jól menő, nyugati magánklinika főorvosa engedheti meg magának gépparkjában. Vagy mégsem? Nos, mi korábban – a tankszerű autó kerülgetése közben – akaratlanul meglestük az igazi tulajt: egy bepocakosodott, természetesen megkopaszodott, ízléstelenül öltözködő ipsét, akinek japán papucsában előrecsúszik enyhén gombás lábujja. Valószínűleg a közeli, fogadóirodaként bejegyzett bűnbarlang bérlője, aki pontosan nekik, meg a többi, értékrendben eltájolódott suhancnak köszönheti luxusautóját.
