Palics és Szabadka között megközelítőleg nyolc kilométer van. Sokan és sokszor buszoznak oda-vissza, akárcsak én. Ami a leharcolt buszainkat illeti, nem meglepő, hogy útközben néha át kell szállni másikra, vagy nem nyílik egy ajtó, vagy épp nem csukódik be. A minap mégis sikerült meglepődnöm. Épp elhagytuk Palicsot, amikor a radanováci buszmegállónál arra lettem figyelmes, hogy az emberek ugrálnak fel az ülőhelyükről. Akkor már a sofőrt is hallottam, hogy szálljunk le gyorsan, de nagyon gyorsan. Kinyíltak az ajtók, majd az orrunk előtt becsukódtak, de egy másodperc tétlen döbbenet után, hála Istennek megint kinyíltak. Egymás lábát taposva ugyan, de szépen kitolakodtunk. Akkor már a füstszagot is megéreztük. A hátsó keréknél gyulladhatott ki valami, de a sofőr észnél volt. Eloltotta poroltóval, mielőtt előkaptam volna a mobilomat, hogy megörökítsem a hőstettet. Azután már nem sok minden történt. Az összeverődött társaság kulturáltan és higgadtan reagált, senki sem pánikolt vagy szitkozódott. Kora este volt, szép idő, beszélgettünk, és jött a következő busz. Persze leszálláskor a buszkártyaolvasó nem adta vissza a 30 dinárt, amit ilyenkor kellene, de remélhetőleg nem ez fog koldusbotra juttatni. Ugyebár a rosszban is keresni kell a jót: miután leszálltam a buszról, megvigasztaltam magamat egy vegetáriánus szendviccsel, ami nagyon extra, mert guacamolet is tesznek bele.
