Mielőtt Pilátus a császártól, a világ urától kapott hatalmánál fogva ítélkezne az előtte álló istenember fölött, fölteszi neki a szkeptikusok kérdését: mi az igazság? Az ego sugallatából Jézusnak azt a kijelentését támadja meg ezzel, hogy ő maga az igazság (Jn 18, 37-38).
Ezután az igazság nevében ítélkezik az igazság fölött.
Aki tárgyiasító nézőpontból látja a valóságot, annak elfogadhatatlan és felfoghatatlan, hogy az igazság alany, aki ott állhat előtte élő alakban. Pilátus személyes tragédiája, hogy álmot látó felesége figyelmeztetése ellenére sem volt képes fölismerni, hogy Jézus személyében valójában kit lát.
Ez nemcsak egy egykor élt, feltörekvő ember élettörténetének a fő mozzanata volt, hanem egy általános szerep, mint ahogy a szenvedéstörténet minden egyes szereplőjének a története általános, bárki által magára vehető szerep.
Ez azt jelenti, hogy mi is Pilátusokká leszünk, amikor egocentrikus látásmódunkkal képtelenek vagyunk elfogadni, hogy a végső igazság – aki Logoszként egyúttal a teremtői kezdet alapigazsága – nem tárgyiasítható. A végső igazság alany, az önmagunkkal való azonosságunk, s ezért ugyanakkora távolságra van tőlünk, mint amekkorára mi önmagunktól.
