2024. augusztus 20., kedd

Jó reggelt! 20-08-2024

Bevallom, kaktuszfanatikus vagyok. Nincs is szebb, mint amikor egy-egy szigorúan távolságtartó, szúrósabb példány (ha csak pár órára is) megmutatja gyengédebb oldalát, és kivirágzik. A bazárokat, virágkiállításokat is legtöbbször azért látogatom, mert mindig van egy pult, ahol kaktuszokat árulnak. Nem tagadom, gazdag a kaktuszgyűjteményem. Legalábbis volt, eddig. Két nagyobb példányom nem élte túl a teleltetést, a mai napig nem jöttem rá, miért, hiszen a megszokott helyükön teleltek. Majd később a hatodik emeleti teraszon a galambok csipkedték szét pillanatok alatt egyik-másik növénykémet (ilyen agresszivitást sem tapasztaltam eddig), később pedig az erős tavaszi szél pusztított közöttük. Volt, amit sikerült megmentenem, a cserépből kiforgatott, megtépázott példányokat újraültettem, de volt, amin ez sem segített. Most pedig az UV-sugárzás (mert mi más?) nyomait látom azokon is, amelyek a legzordabb időjárási körülményeknek is ellenállnak.

Úgy tűnik, a napsütéshez és meleghez szokott növényeknek is sok már a napok óta uralkodó forróság.