Határozottan az az érzésem, hogy felénk még van mit tanulni a vendéglátás és turizmus terén. Ez több minden miatt is így van, de most egy elég sajátos, konkrét példáról írok. Elmentünk az egyik vajdasági tófürdőbe kicsit kikapcsolódni, úszkálni, jól érezni magunkat. A nagy jólétben megéheztünk, ezért úgy döntöttünk, hogy megeszünk egy-egy lángost. A páromnak egy sajtos-fokhagymást, magamnak pedig egy sajtos-fokhagymás-ketchupost kértem. Tudom, hogy furcsa az ízlésem, de én ketchuppal szeretem a lángost. A fizetőablaknál a fickó azt mondta, hogy nincs ketchupos. Hát jó, gondoltam, viszont az ételkiadó ablaknál az előttem álló hölgy sült krumplijára egy csomó ketchupot nyomot a szakácsnő. Nagyon megörültem, és rögtön megkértem, hogy tegyen már az én lángosomra is egy kicsit. Erre ő azt válaszolta, hogy nem lehet, nincs rajta a menün. Először azt hittem, hülyéskedik, de teljesen komolyan nézett rám. Nagyon kedves mosolyom bevetve mondtam neki, hogy hajlandó vagyok külön fizetni érte. Erre is csak az volt a válasz, hogy nem lehet, nincs rajta a menün. Lehet, hogy az én gondolkodásommal van baj, de eléggé feldühített az eset. Egy icipici ketchup kellett volna csak a boldogságomhoz, ami ott is volt, de nem kaphattam, mert nincs rajta a menün. Azt hiszem, ilyen hozzáállás mellett azért még van hova fejlődni.
