Pár héttel ezelőtt a belvárosban láttam egy jelenetet, amire azóta sem tudom, hogyan kellene tekintenem. Az egyik nagy kínai áruház előtt a falnál ült két, nagyjából középiskolásnak tűnő gyerek, egy fiú és egy lány. Cigarettáztak, ez nem is volt figyelemre méltó, de amikor közelebb sétáltam észrevettem, hogy nincsenek egyedül. Két kisfiú is volt a társaságukban, akik szintén dohányoztak velük és nevettek. Nem vagyok magas ember, de abszurd volt látni egy, a derekamig érő személyt füstölni. Tippre kilenc-tízévesnek tűntek, ha engedékeny szeretnék lenni, talán tizenegy. Az országban elég megszokottá, talán még normálissá is vált, hogy rengetegen dohányoznak, ebből szintén sokan kiskorúak, valószínűleg még az idősebb gyerekek is a fent említettekből. Nem kezelik elég szigorúan a korlátozásokat, én is könnyedén tudtam venni cigit apukámnak még kisiskolás koromban. Azon gondolkodtam, hogy én, tiniként adtam volna-e egy szálat egy gyereknek, ha kér. Természetesen nem, de azt is értem, hogy nem a mi felelősségünk és problémánk, ezért könnyebb csak adni. Ahogy sokan csak azért dobnak be egy kis aprót egy kalapba vagy kartondobozba, hogy megkíméljék magukat az átkozódástól, amit egyes kéregetők szívesen kiáltoznak. Ezzel nyugtattam magam, de nem gondolom elég jó kifogásnak. A szüleik engedik? Rendben van, dohányozzanak velük, de tőlem nem kapnának. A legérdekesebb mégis az, hogy egy ilyen jelenetet itthon senki sem talál furcsának, sőt meg is kínálták volna őket.
