Szeretem azt az érzést, amikor vezetés közben felcsendülnek a rádióban a kedvenc dalaim nyitódallamai, amelyeknek hatására valami megmagyarázhatatlan pozitív érzés tölt el, talán a felismerés öröme kerít hatalmába, talán a hozzájuk kapcsolódó élmények elevenednek fel bennem, nem tudom, mindenesetre olyan, mintha valamiféle belső üdvrivalgásba kezdenék, hogy mire elkezdődik a szöveges rész, átadhassam magam az adott dal hangulatának és átszellemülve énekelhessem azt együtt az eredeti előadóval, feltéve, persze, ha egyedül utazom, ha másokkal együtt, akkor igyekszem megkímélni útitársaimat az ilyen élmények megélésének lehetőségétől.
Nem tudom, hogy vajon hasonló érzéseket váltanának-e ki belőlem az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenélő utak, vagy sem, mindenesetre úgy tűnik, igencsak megosztják a közvéleményt, legalábbis erre enged következtetni, hogy Magyarországon alig néhány nappal a legújabb ilyen út elkészülte után máris aláírásgyűjtésbe kezdtek az ott lakók, mondván, zavarja őket a zaj, illetve azért is aggódnak, mert úgy vélik, egyes sofőrök megijedhetnek tőle, ami veszélyhelyzet kialakulásához is vezethet.
Akár igazuk van az ellenzőknek, akár nincs, a magam részéről, ha másért nem, már csak azért is örülnék az ilyen megoldásoknak, mert akkor egészen biztosan új vagy legalábbis megújult burkolattal ellátott utakon közlekedhetnénk a kátyúk tömkelegétől hemzsegők helyett, amelyek valószínűleg sokkal balesetveszélyesebbek, mint azok, amelyek zenélnek.
