Az október tulajdonképpen nem más, mint óriási érzékszervi támadás. Minden egyes pillanatban újabb illatok, színek, hangok vonják magukra a figyelmünket.
Sülő tök édes, fűszeres aromája keveredik a fahéjas almás pite otthonos illatával, miközben az ablakon át beárad a friss eső és az avar illata, a nedves föld szaga. Ebből tudjuk: a természet lassan megpihenni készül. Gőzölög a forró a tea (gyömbér egy kis szerencsendióval), a tűzhelyen melegszik a forralt bor, szegfűszeggel, narancshéjjal, talán egy kis mézzel. Kint a világ meleg aranysárga, rozsdavörös és gazdag barna árnyalatokba öltözik. Az esőcsöppek halkan dobolnak az ablaküvegen, gesztenyék koppannak a nedves fűvön, zizegnek, susognak az őszi falevelek. Forró bögre simul a tenyérbe, előkerül a kötött pulcsi, a sapka, a sál. Így ölel minket a természet az ősz közepén.
Lehet, hogy ez az elmúlás és a visszavonulás ideje, de az élet még erősen lüktet minden kis részletben, minden illatban, hangban és érintésben. Az ősz arra emlékeztet minket, hogy semmi sem tart örökké, de ha túllátunk az elmúláson és az idő könyörtelenségén, akkor tanúi lehetünk a természet éves körforgásának legszebb pillanatainak. Hiszen minden pillanatban benne rejlik a csoda lehetősége, csak észre kell vennünk.
