Azt hinné az ember, hogy a Google térkép, a navigációk és az alkalmazások világában eltévedni már nem lehet. Aztán az újvidéki nagybuszállomáson állva oly elveszettnek és kicsinek érzi magát az ember, mint még soha életében.
Együttérzéssel szemlélem a tartományi székvárosba érkező egyetemistákat. Csaknem egy éve kezdtem el újra rendszeresen buszozni. Ifjúkoromban mintegy 15 évig a tömegközlekedés volt az egyetlen választási lehetőségem, így volt időm kitapasztalni a számmal jelölt járatok útvonalát és indulási ütemét. Nem volt hát ismeretlen számomra az újvidéki útvesztő. Próbáltam értesülni az újdonságokról is, sőt a Városi Közlekedési Közvállalat mobiltelefonos alkalmazását is aktiváltam. Minden adott volt a sikeres buszozáshoz.
Aztán egy alkalommal a Veternik irányában levő Bistrica városrészbe kellett kimennem interjút készíteni. Odafelé a fotós kollégával mentem autóval, visszafelé viszont buszoztam volna. A legközelebbi állomásra érve azonban rájöttem, hogy fogalmam sincs, milyen járatokat kellene váltanom ahhoz, hogy leghamarabb visszaérjek a Magyar Szó székházába. Elővettem hát az alkalmazást: kiderült, hogy az sajnos csak azt tudja nekem megmutatni, hogy melyik járatok állnak meg azon a buszállomáson, ahol épp téblábolok. Hogy azokról hol a legideálisabb átszállnom és melyik vonalra, tízperces keresgélést követően is titok maradt. Visszatértem hát a régi módszerhez, és körbekérdeztem az embereket. Akik jóindulatúan a Városi Közlekedési Közvállalat új alkalmazását javasolták...
Merengésemet két fiatal lányka zavarja meg. Arra kérnek, segítsek már nekik, hisz ők már Budapestet, Prágát és Bécset is megjárták, de ez az alkalmazás mit sem ér: Újvidéken nem tudnak eligazodni.
