Azt már megszoktam, hogy a városi házunk előtti fenyőfákon gerlicék tanyáznak, a fekete rigók meg szinte már házi állatokká szelídültek. Néhány napja a kerítésen megjelent egy gyönyörű tollazatú madár. Szajkó lehetett. Időnként varjak is köröznek a kertváros felett és pillanatokra szarkák is meglátogatnak minket.
A tavaszi takarítás során felfedeztem egy fészket a spájz szellőző ablakában. Nem bántottam, nem is hoztam a létrát, hogy belekukkatsak, mert úgyse tudnám megállapítani, hogy milyen madár csinált itt otthont magának.
Egyik nap egy aprócska rozsdafarkú repkedett egyik barackfáról a másikra. Láthatóan idegesen. Azt hittem, ez a madár így mozog, eddig még nem láttam az udvarunkban. Másnap, amikor reggel megint kimentem a teraszra kávézni, a rozsdafarkú ismét ott volt és szerintem le sem vette rólam a szemét, úgy repkedett egyik fáról a másikra. Ekkor jutott eszembe, hogy az ő fészke lehet ott fent, a tető alatti apró ablakban, s nyilván félti a tojásokat vagy a fiókákat. Összepakoltam és elmentem a másik teraszra. Az anyai együttérzés késztetett erre. Néhány nap múlva már csiviteltek a fészekben a fiókák, messziről azt is láttam, hogyan eteti őket az édesanyjuk. Egy ideje már nem látom sem a rozsdafarkú anyukát sem a "gyermekeit". Továbbálltak volna? Nem tudom. A rigók maradtak és szinte egész nap koncerteznek, mintha az erdő közepén laknánk.
