Ült a belvárosi gyógyszertár lépcsőjén, előtte zsíros, lyukas kalapja üresen tátongott. Fejét lehajtva, ujjai között parázsló cigarettával motyogott. Nem kéregetett, inkább csak ott ült vagy állt a falnak támaszkodva.
Kopott öltönyben, valamikor hófehér, mára megszürkült ingben, pertli nélküli cipőben, piszkosan és törődötten várta az alamizsnát. Az ujjai sárgállottak a ráégett csikktől, hátrafésült haja rátapadt a fejére, borvirágos orra, apró, sötét szeme, vastag, érzéki szája és telt, pödört bajusza volt. Apró termetű hatvanas lehetett.
Már nem ő vette át a nyugdíját a postástól, és a környék pálinkafőzőitől nem kapott hitelbe. Flórit megütötte a szél, beszélni sem igen tudott azután, csak a lába volt jó, mert az vitte-vitte messzire, egészen a belvárosig. Ahol, gondolta, nem ismerik, és talán dobnak a kalapba annyit, hogy hazafelé menet megihat egy targyit valamelyik pálinkafőzőnél, meg összeszedhet néhány eldobott csikket, anélkül, hogy rászólnának, ugyan már, Flóri, nem szégyelled magad...
