2025. február 11., kedd

Jó reggelt! (2021-09-30)

Amit a réven nyer, elveszti a vámon. E szólásunk jutott eszembe annak az eszmecserének a kapcsán, hogy megéri-e drágább – ami ha nem is mindig, de gyakran mégis minőségibb – élelmiszert vásárolni. Nehéz mindenki által elfogadható választ adni a kérdésre, főleg olyan közegben, ahol a felmérések szerint a lakosság tizede a szegénységi küszöb alatt él, míg 23 százalékát a szegénység veszélyezteti, ám néhány tény közelebb hozhatja a választ. Bizonyos becslések szerint a krónikus, gyakran civilizációsnak nevezett betegségek 70-80 százaléka az egészségtelen étrend okán alakul ki. Említettek nemcsak lerövidíthetik az ember várt élettartamát, hanem a gyógyszerek okán tetemes kiadásokat is vonhatnak maguk után. Azt szintén érdemes figyelembe venni, hogy míg például egy pizzaszelet nagyjából 170 dinárba kerül, addig a főételként, vagy mondjuk kenőkrém formájában uzsonnaként egyaránt hasznosítható lencse, valamint sárgaborsó kilogrammja 160 dinárba kerül, a szárazbabnak a kilója pedig 230 dinárnál kezdődik. Utóbbiak tápértéke össze sem hasonlítható előbbiével, vagy a hasonló „gyorskajákéval”. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a hagyományos recept szerint készített, ám a pékségekben gyakran drágább kenyérből meg sem lehet annyit enni, mint a „korszerű”, mindenféle adalékanyagokkal felfújt olcsóbb kenyerekből. Talán valóban nem elitizmus azt állítani, hogy olykor megéri megvásárolni a drágábbat, legalábbis tájékozódni, mielőtt a minden szempontból létfontosságú táplálkozással kapcsolatban hoznánk döntéseket. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel