Elrepült a szeptember, végleg búcsút int a nyár. A napokban még örülhettünk a jó időnek, számos rendezvény csábította a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat, de akinek nem volt kedve tömeges programokban részt venni, kirándulásra, kertészkedésre, betakarítási munkálatokra is kihasználhatta a vénasszonyok nyarát.
Szeretem ezt az átmeneti időszakot a nyár és ősz között. Ilyenkor már senki sem panaszkodik a melegre, örülünk minden szép napnak. Kora délután fagyizó családok ülnek a cukrászda teraszán, a kávézók kerthelyiségeiben is kellemes a hangulat, élvezhető a simogató napsütés. A teraszokon ontják virágaikat a muskátlik, a virágoskertek is pompáznak még, közben a fák lombkoronája ritkul, színes levelek lepik el lassan a járdát.
Nagy sétákra csábít a kora őszi varázslat. A kellemes napsütésbe, a fények szép játékába jó belefeledkezni. Színek és ízek, melankolikus hangulatok kavalkádja számomra ez az időszak. A piacon körtét, szőlőt, szilvát, almát válogatok, és az ebédlőben már Kosztolányi sorait idézem: Ezt hozta az ősz. / Hűs gyümölcsöket / üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd / szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, / megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Amikor pedig utazom és csodálom a hatalmas kukoricatáblákat, miközben megszépült gyerekkori emlékek kavarognak bennem a betakarítás minden mozzanatáról, már Radnóti Október című verse szólal meg bennem: Hűvös arany szél lobog, / leülnek a vándorok. / Kamra mélyén egér rág, / aranylik fenn a faág. / Minden aranysárga itt, / csapzott sárga zászlait / eldobni még nem meri, / hát lengeti a tengeri.
