Szerények vagy önteltek, tehetősek vagy szegények, kivétel nélkül kicsik és jelentéktelenek vagyunk – fordul meg fejemben olykor, midőn az eget kémlelem. Hiszen az univerzum legjelentéktelenebb „kavicsa” is úgy eltörölhet bennünket, mintha soha nem is lettünk volna.
Nem árt szem előtt tartani, hogy Földünk 4,5 milliárd éves fejlődéstörténete során legalább öt apokalipszist élt meg, amelyek után szinte zéróról kellett „újrakezdeni”. Eközben maga is csak egy jelentéktelen bolygó, galaxisunkban egy porszem, a világmindenség nélkülözhető atoma.
A destrukció és kreáció állandó váltakozásán túl azonban annak ténye az igazán lenyűgöző, hogy az összes detektálható anyag (csillagok, bolygók, galaxisok, csillagközi anyag...) csupán az univerzum 4,6 százalékát teszi ki, a maradék 95,4 százalék az abszolút nullától egy árnyalattal „melegebb”, 2,7 kelvin (-270 Celsius) átlag-hőmérsékletű vákuum, azaz semmi.
Noha a kozmológusok és asztrofizikusok zöme egyetért abban, hogy ez a hatalmas semmi azért mégiscsak valami, így egyszeriben egybetartó és taszító erőt, azaz sötét anyagot és sötét energiát feltételeznek, ám „tárgyi” bizonyíték híján ez továbbra is csak hipotézis. Közvetett bizonyítéka, hogy a Hubble-állandót meghazudtolva az univerzum gyorsulva tágul, amelynek okozója az antigravitációs erő, azaz a sötét energia lehetne. E sötét energia állítólag e 95 százaléknyi „semmi” 72 százalékát teszi ki. Ergo marad még 23% sötét anyag.
Eredetileg még a téridőgörbületről, továbbá az anyag és az antianyag kölcsönhatásának érdekességeiről is szót kívántam ejteni, ám máris túl hosszúra nyúlt ez a szöveg.
A fentiek fényében még csak egy kérdés: van-e értelme zsörtölődni azon, hogy a frissen meszelt falra valaki graffitit pingált, vagy mérgelődni azon, hogy elromlott a hajszárító vagy eltörött egy pohár?
