A húsleves ünnepi étel. Vasárnapi és ünnepi. Nem tartozik a gyors ételek közé. Marhahúsból és tyúkhúsból az igazi, vagy valamilyen húsos csontból. Bármelyik is, addig főzzük, míg habja nem lesz. A habot leszedjük, és mehet bele a sok zöldségféle. Megvárjuk, míg újra felfő a lé, a habot újra leszedjük, és legalább két órán át főzzük, szép lassú tűznél.
A húsleves illata is gyógyít. Belengi a házat, és eközben mintha hírül vinné: ez egy rendkívüli nap.
Aztán ha minden megfőtt, megpuhult, kicsit pihenni hagyjuk, és leszűrjük. A leves színe sárgás, állaga zsíros. Amolyan dénáros, mint a bánátiaktól hallottam, mert gyűrűs, pénzérmeszerű formák úsznak a tetején. Újból főni teszem, ha kell, utánafűszerezem, és amikor kellően felhevült, belefőzöm a tésztát vagy a májgombócot, igen gyakran a „gríznokedlit”/daragaluskát.
És kész a hihetetlenül finom étek, amit az amerikaiak zsidó penicillinnek hívnak, mi pedig egyszerűen húslevesnek, aminek gyógyító ereje van. Persze csak akkor, ha megfelelően főzzük, türelmesen, mintha a világ összes ideje a miénk lenne. Ha megadjuk a kellő anyagot és a kellő időt. Enélkül nem lesz az igazi. Sem a leves, sem más.
Türelem, idő, kivárás, fokozatosság kell mindenhez. Különben se sava, se borsa.
