A fürdőszobában voltak. Anyukája a mosógépre ültetve törölgette fürdés után, amikor egyszer csak csilingelés hallatszott valahonnan a ház távolabbi pontjáról. A kisfiúnak nagyra nyíltak a szemei, és örömében majd kiugrott a bőréből. Ficánkolt a mosógép tetején, hogy anyukája mielőbb végezzen a felöltöztetésével, hogy rajtakapja a Mikulást. – Gyorsan, anyu, hát nem hallod, hogy itt van a házban? – mondta türelmetlenül. Közben a csengő csak szólt, majd egyre távolodott a hang, mintha a Mikulás már távozott volna. A fiúcska ekkor szaladt ki a konyhába, de a fürge nagyszakállúval már nem tudott találkozni. Benézett a spejzbe, aztán a konyha melletti szobába, majd a folyosóra vezető lépcsőn találta meg a bizonyítékokat arra, hogy tényleg ott járt. Odaszaladt az előzőleg kisuvickolt kiscsizmájához, és boldogan szedegette ki belőle a várva várt Mikulás ajándékait. Volt benne dió és mogyoró, és egy kis aranyra festett virgyács is, és sok-sok édesség, főleg csoki, amit ő nagyon szeretett. Már nem is bánkódott amiatt, hogy nem találkozhatott vele, hiszen most már biztosan tudta, hogy létezik, hiszen hallotta a csilingelését és a lépteit, és az ajándékait is itt hagyta. A csoda ott ült az arcán, miközben a csokoládét majszolta.
