2025. február 11., kedd

Jó reggelt! (2021-08-04)

Leparkoltam az autóval a tanya előtt a dűlőút mellé. Sehol egy lélek. Már éppen készültem kiszállni a kocsiból, amikor váratlanul beugatott egy borjúnyi sárhegyi juhászkutya a félig lehajtott ablaküveg fölött. Megijedni sem volt időm, azonnal feltekertem az üveget. Aztán néztük egymást, nem volt nehéz, egy magasságban volt a fejünk. A kutya az ablaküveg egyik oldalán csaholt, én meg a másik oldalán ültem az autó biztonságában, és néztem az óriás pofáját, a hatalmas fogait. Közben azon járt az eszem, hogy nyilván elmarad az interjú. Különösen, hogy még két újabb sárhegyi juhászkutya is csatlakozott hozzá, és körbefogták a járművet. A kutyák ugattak, én meg ültem és vártam, hogy előbb-utóbb majdcsak kijön valaki a tanyáról és kimenekít, vagy ráunnak az ebek és békén hagynak. Az utóbbi történt, negyedóra múlva ráuntak, és megindultak a dűlőúton a szomszéd tanya felé. A szomszéd kutyái voltak. Ezt csak később tudtam meg vendéglátómtól, aki a csahos ebek fogadtatása után érkezett haza. A gazda szerint nem harapnak, szerintem meg lehet, hogy a kutyák ezt egészen máshogyan gondolják. Jártam már úgy korábban, hogy a házigazda meggyőzően állította, hogy nem harap a kutyája, ami aztán csak elkapta a nadrágom szárát. Bár az csak egy gombócnyi öleb volt, ezek pedig hatalmas szörnyetegek. Aztán belegondoltam, hogyha előbb kiszállok az autóból a három kutya akár rendesen helyben is hagyhatott volna.

Magyar ember Magyar Szót érdemel