Talán kijelenthetjük, hogy mára vidékünkön is meghonosodott az a szokás, hogy a családok havonta egy-két alkalommal vagy éppen hetente ellátogatnak valamelyik bevásárlóközpontba, és beszerzik azokat a termékeket, amikre az elkövetkező időszakban szükségük lesz vagy lehet. Ez azzal jár, hogy egyszerre nagyobb pénzösszeget költünk el, és hosszabb számlát kapunk kézhez. Mindez magában hordozza azt is, hogy gyakran észre sem vesszük, ha valamit rosszul számoltak el, ha esetleg nem éppen az akciós, hanem az ahhoz nagyon hasonló árucikket vettük le a polcról. Utólag reklamálni nincs kedvünk, mert a kifizetett összeghez képest az eltérés minimális. Viszont igencsak tudunk rajta bosszankodni.
Jómagam is jártam már úgy, hogy tíz darab kilós lisztet vásároltam, és csak otthon vettem észre, hogy a számlán tizenegy szerepel. Itt nyilvánvalóan a kasszánál dolgozó munkás volt a hibás, így volt kire haragudnom, de elengedtem a dolgot.
A legutóbbi ilyen esetben viszont valószínűleg én tévedtem, vagyis itt is tudtam volna kire haragudni, de ez már egy nehezebb téma, sokkal jobban meg tudja viselni az embert. Történt ugyanis, hogy virslit szerettem volna venni. Az üzletben többfajta virsli sorakozott egymás mellett. Kiválasztottam az egyiket, gondolván, hogy az lesz az úgynevezett csirkés hot dog virsli. Azután otthon vettem észre, hogy a számlán a vártnál körülbelül 200 dinárral nagyobb összeg szerepel az említett tételnél, és nem is a csirkésből vettem, hanem disznóhúsból készültet. Persze én tévedtem, de jobban megnézve az összetevőket, azt figyeltem meg, hogy bizony a disznóból készült virsli is tartalmaz csirkehúst. Az ördög a részletekben, ez esetben az arányokban lakozik. Több disznó, nagyobb ár. És most végre királynak érezhetem magam: nem ócska csirkés hot dogot eszem, hanem disznósat. Ez már azért valami.
