Más elintézi egy laptoppal. Én körbevettem magam az íróasztalomon mindenféle szerkezettel, kialakítottam rajta egy kis irodát. Festői rendetlenségben van az asztalon egy számítógép torony, egy képernyő, egy lapolvasó, egy nyomtató, egy kazettás magnó, egy külső merevlemez, egy 2+1-es hangszóró szett, USB-csatlakozók sora, internetes modem, internetes átjátszó, két vezeték nélküli telefon, egy vezeték nélküli fejhallgató, infravörös sugárzó bázisa, energiaellátásukhoz két sor dugaszaljzat az íróasztal alatt és mellett, olvasólámpa, két mobiltöltő.
A „vezeték nélküli” szépen hangzik, csakhogy a felsorolt eszközök egymáshoz csatlakoztatásához kábelek sorára van szükség, olyan alig akad közöttük, amely ellenne a minimális két vezetékkel. Mármost, ezt a rendszert időnként őszinte sajnálatomra le kell bontanom, és újra telepítenem. Valamelyik alkatrész beesik az asztal mögé, akadozik a csatlakozás, vagy éppen alapos takarítás várható. Ilyenkor az újratelepítés során minden egyes kábelt külön kötök össze az eszközökkel, ügyelek, hogy ne keresztezzék egymást, ne akadjanak és ne gubancolódjanak össze. Olyan minden, mint a patikában.
Aztán valamiért újra szét kell bontanom a rendszert, elhúzom az íróasztalt a faltól, és… a kábelrengeteg tíz centiméterenként gordiuszi csomókba állt össze. Hónapok óta nem nyúltam hozzájuk, de most egyetlen vezetéket se lehet kihúzni a többi közül, cibálja magával az összes többit, kibogozhatatlanul.
Mintha valami játékos kedvű manók a kábelek összecsomózásával szórakoznának, végtelen szabadidejükben. Azoknak lehetnek a rokonaik, akik éjszakánként a falra függesztett képkereteket rugdossák ki eredeti helyzetükből, folyton igazgatni kell őket.
