Csöngetnek. Kinyitom a kaput, egy nyolcvan körüli, rendesen öltözött férfi áll előttem. Zavaros mondókába kezd, amit csak percek után tudok összerakni. Ezek szerint van egy 12 éves unokája, aki nagyon beteg, pelenkázni, etetni kell... A napokban vinni kell őt Újvidékre MR-re és nincs elég pénzük, így neki nem maradt más hátra, mint minden házhoz becsönget, és ha tudom támogassam, mondta. Már nem sok hiányzik a szükséges összegből.
Nem gondolkodtam, befutottam a házba és kihoztam neki a pénzt. Megköszönte és továbbment.
A barátnőmmel éppen az élet szomorúbb oldaláról csevegtünk, amikor elmeséltem neki, micsoda sorsok vannak, s a napokban mi történt velem. Rögtön azt kérdezte, adtam-e neki pénzt. Hogyne adtam volna, én egészséges vagyok, dolgozom, miért ne segítettem volna egy szerencsétlen családon, válaszoltam.
Kiderült, hozzá már többször is becsöngetett ugyanez a férfi, és a barátnőjének is volt dolga vele, egy másik ismerősünk meg egyenesen elzavarta.
Végtelenül szomorú lettem, mert ezek után sem én, sem sokan mások majd azoknak sem segítünk, akik tényleg rászorulnak.
Minél több emberrel osztottam meg a történetemet, annál többen ismertek rá a kéregetőre. Egyik ismerősöm egy ennél bizarrabb dolgot is mesélt: hozzájuk azzal a mesével csöngetett be egy férfi, hogy meghalt a kislánya és nincs pénzük eltemetni.
