A new age korszellem egyik jellemző szlogene az „élj a mostban, jelenben, pillanatban”. Ehhez kapcsolódnak még általában azok az eszmefuttatások, amelyek a tudatosságról, az elme irányításáról, a tudat hatalmáról és teremtő erejéről (vö. vonzás törvénye – ha eleget gondolsz valamire, úgymond bevonzod az életedbe) szólnak. Azt hiszem, ennek a néhány tézisnek az összeolvasása, együtt értelmezése rávilágít, miért tapasztalunk nagyon gyakran diszkomfortérzetet mindennapjaink során.
Az élet kizárólag időbeliségében létezik. Egy ismeretlen, fekvő, alvó emberről készített fotóról nem lehet száz százalékos biztonsággal kijelenteni, a rajta látható ember élt a fotó elkészítésének pillanatában. Ha ugyanerről az emberről egy néhány másodperces videófelvételt látunk, amelyen észrevehető mellkasa emelkedése, már más a helyzet. A bizonyossághoz szükség volt az időtényezőre, a térben megfoghatatlan, negyedik dimenzióra.
A vonzás törvénye a cselekvés legnagyobb kerékkötői közé tartozik, hiszen alapvető hazugsága, hogy cselekvés nélkül is elérhető valami a fizikai valóságban. Így jönnek el a hosszú várakozások és önmarcangolások ahelyett, hogy tetteink valós irányításával olyan mederbe tereljük sorsunkat, amely a kívánt cél felé vezet.
A transzcendens szféra társadalomból való kiirtásával ócska, hazug pótlékok kerültek ennek helyére, mert a mélyben gyökerező igény azért nem tűnt el egyik pillanatról a másikra. Ezt a válsághelyzetet csak organikusan lehet meghaladni. Időbeliségben és valódi cselekedetekkel – a múlt tudatában, a jövő felé nézve, a jelenben alkotva.
