Se víz, se hó, se kép, se hang

Mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtő területén úgy olvadt el a hó, hogy számottevő áradást nem eredményezett. Legalábbis olyant nem, amelynek láttán a gyengébbje árvizekkel álmodik. A Tiszának volt ugyan egy-két nekirugaszkodása, de a raplis mellékfolyókon kialakult árhullámok között nem volt meg az összhang. Mire egyik rákapcsolt, addigra a másik kifulladt, ezért a folyó főmedre meglehetősen könnyen elnyelte a víztömegeket. Helyenként ugyan előfordult, hogy a rendes árvízkészültségi szint küszöbéig emelkedett a vízszint – ennyire oda se nézünk –, másutt a hullámtér peremét nyaldosták a folyó habjai, ami ugyan látványos lehet, de nem több annál. És ez volt minden. Csakhogy május közepén nem illik elkiabálni, hogy nagyvizek idén már nem lesznek. Még akkor sem, ha jelenleg úgy fest, hogy erre semmilyen esély sincs.

Pillanatnyilag ugyanis a Tisza vízállása azon a megnyugtatónak nevezhető szinten van, amelynek alapján a kívülálló el sem tudja képzelni, hogy ez másként is alakulhat. A vízhozamgörbék bőven a legkisebb víz szintje fölött és mélyen a készültségi szintek alatt kullognak. Ennél nyugisabb állapotot el se lehet képzelni. Hogy mégis van élet a Szőkében, arra a Felső-Tiszán kialakult négyarasznyi áradás árulkodik, amely két nap alatt kifulladt, és a Közép-Tiszán annyit sem zavar, mint egy kajak gerjesztette hullámzás. Hóvízkészlet? Köbkilométerekben kifejezve a második és a harmadik tizedes helyén kisebb értékű számjegyekben kifejezve… Csupán számtanilag mond valamit, gyakorlatilag semmit. Gyerünk a Dunára!
A hóvíz itt sem „rúg már labdába”, az időszakos minimumot is alulmúlta, minden hólapátnyit számításba véve is alig van egyharmad köbkilométernél több. Gyakorlatilag ez is a nullával egyenlő. A Felső-Duna tönkreszabályozott és laposra duzzasztott szakaszain a vízhozamgörbék csupán annyit ficánkolnak, amennyire a vízfelhasználás következtében kerül sor. A régi jó – de romlékony – tévékészülékek idejében erre szoktunk mondani: se kép, se hang. A Közép-Dunán már van némi élet a vízhozamgörbékben, a komárom–esztergomi szakaszon – némi felkerekítéssel – akár egyméteres áradás is kialakulhat. Csakhogy mire elvánszorog tájainkig, addigra nem sok marad belőle. A Duna hazai szakaszán mégis feljavulhat a folyó vérképe, hiszen a Dráván kialakulóban van egy árhullám, amelyet a Mura is táplál. Ez azonban a gombosi vízmércétől lefelé lesz csak észlelhető, és figyelembe kell venni azt is, hogy a Dráván csak azért tűnik hevesnek ez az áradás, mert alacsony mederteltségre fut be. Szóval ugat, de nem harap. Csakhogy ez így, bár jól hangzik, nem mutat jót.

Az évnek ebben a szakaszában nem az a normális állapot, ha a vízparton nincs izgalom. Az április–májusi időszaknak a nyugtalanító nagyvizek időszakának kell lennie. És az is megszokott – volt valamikor, nem is olyan régen –, ha a nagyvizek a rákövetkező hónap(ok)ban is uralják a medret. Az unalmas és monoton számsorok ismertetésétől most eltekintünk. De maradjunk annyiban, hogy ebben az évszázadban – melynek nemsokára egynegyedénél fogunk tartani – már volt két kirakatba illő nagyvizünk! Ugyanakkor a legkisebb vizek – a hivatalos adatgyűjtés kezdete óta mért legalacsonyabbak – ebben a majdnem negyedszázadban többször is megdőltek.
A vízügyi szélsőségek korszakát éljük, szokjunk hozzá, mert ezentúl (többnyire) így lesz! És örüljünk neki, hogy pillanatnyilag középvizes, izgalommentes vízpart vár bennünket! Örüljünk neki, mert ritkán lesz ez így!