2024. december 22., vasárnap

Washingtoni nyomás Pristinára

Elvárják a szerb községek közösségének létrehozását – Kurti szerb családoknál járt

A koszovói kormány tegnap három, korábban német kezdeményezésre indított, nyugat-balkáni uniós közeledést célzó, úgynevezett berlini folyamat keretében aláírt megállapodás végrehajtása mellett foglalt állást. Ezek egyike lehetővé teszi a személyi igazolvánnyal való utazást Szerbia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Albánia polgárai számára. További két megállapodás az egyetemi diplomák és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szól. A pristinai adminisztráció a képviselőház elé terjeszti a javaslatokat. A szóban forgó megállapodásokat még november 3-án írták alá az érintett államok és Koszovó tisztségviselői.

A K1 kereskedelmi televízió reggeli műsorának vendégeként Christopher Hill belgrádi amerikai nagykövet kijelentette, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben a korábbi megállapodások, így a brüsszeli egyezmény alkalmazása mellett is síkraszáll. Ez azt jelenti, hogy Washington szorgalmazza a koszovói szerb községek közösségének mielőbbi megalapítását is. Mint mondta, az eredeti brüsszeli megállapodást rendkívül fontosnak tartja, nem állítja azt, hogy nincs különbség az újabb francia–német terv és a brüsszeli megállapodás között, de köztudott, hogy az új terv is arra az alapvető elvárásra épül, hogy a korábbi egyezményeket tiszteletben kell tartani. Szerinte felfelé ívelnek az amerikai–szerb kapcsolatok, az USA célja az, hogy támogassa Szerbiát az európai integrációs útján. Szerinte Belgrádnak határozott álláspontot kell kialakítania az orosz–ukrán háború és az oroszellenes szankciók kapcsán, ahogyan azt az ENSZ-ben is tette. Mint mondta, el kell dönteni, hogy Nyugaton vagy a „senkiföldjén” képzeli el a jövőjét.

Albin Kurti koszovói kormányfő szerb családoknál tett látogatást a szerbiai–montenegrói határhoz közeli Istok településen. Útján elkísérte Nenad Rašić koszovói nemzeti közösségi és visszatelepülés-ügyi miniszter. A Miletić és Komatović család vendégeként Kurti elmondta, mindenkit egyforma bánásmód illet meg, olyan kormány, amelyik megfelelő igazságszolgáltatást és fejlődést tud szavatolni az embereknek. A szerb családokkal a kormány mezőgazdasági támogatásairól is beszélgetett.

Az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának Koszovói Különleges Törvényszékén tegnap arról született döntés, hogy meghosszabbítják a Pjetër Shala, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) egykori tagja ellen elrendelt fogva tartást, az ügyészség közben ugyanezt kérte Hashim Thaçi volt koszovói elnökkel, egykori UÇK-parancsnokkal szemben is. A bíróság indoklása szerint továbbra is fennáll az eljárás befolyásolásának és a bűncselekmények megismétlésének veszélye.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kurtit fogadják az istoki szerb családok (Fotó: Twitter/Albin Kurti)