Egy új világ kezdete

Krisztusban kedves testvéreim,

Ebben a zaklatott világban újból elérkezett a húsvéti idő. Negyven napig készültünk erre az ünnepre. A negyvenes szám egy jelképes szám, arra a negyven napra vonatkozik, amelyet Jézus a pusztában töltött el: „a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.” (Mt 4,1-2)

Mi is megéheztünk a negyven nap végén. Megéheztünk Istenünk igazságosságára, megéheztünk Istenünk irgalmára, megéheztünk Istenünk megbocsátására, megéheztünk Istenünk szeretetére.

Mind ezeket az értékeket a mi Istenünk nekünk ajándékozza a feltámadt Krisztusban, anélkül, hogy mi ezt kiérdemeltük volna, vagy erre rászolgáltunk volna.

Igazságosság, irgalom, megbocsátás, szeretet. Nézzük csak sorban ezeket az értékeket. Mi is az igazságosság? Aquinói szent Tamás, egyházunk egyik legnagyobb teológusa szerint, az igazságosság „Az igazságosság szilárd és állandó akarat mindenkinek megadni a maga jogát.”

Jézus egész életében arra törekedett, hogy igazságos legyen. Úgy élt, hogy senkit sem akart megfosztani jogaitól. Mi több: azon dolgozott, hogy mindenkinek, akivel csak találkozott, többet adjon, hozzásegítse a fejlődéséhez, megszabadítsa azoktól a terhektől és sebektől, amelyek nehézzé tették életüket. Jézus igazságossága abban állt, hogy teljes elismerést adott minden embernek, méghozzá úgy, ahogy azt az Isten a teremtés elején elgondolta, gyógyította a méltóságukban megsebzetteket. A teremtés elején Isten barátként kezelte az embert, nyitott baráti viszonyban állt vele a Paradicsomban, rendszeresen látogatta őket.

A feltámadásban Jézus ennél tovább ment: megajándékozott minket a keresztség szentségével, amellyel igaz nem jutottunk vissza a kezdetleges Paradicsomba, de többet kaptunk: az Istengyermekség ajándékát! Ez az isteni igazságosság megvalósulása Jézusban: megadta nekünk azt, amit az Atyánál látott. Az Atyánál pedig minket Krisztus feltámadása óta Isten gyermekeiként vagyunk számontartva.

A jézusi igazságosságnak azonban van egy kissé nehezebb oldala is, ami feladat jellegű: ez pedig azt jelenti, hogy a megtapasztalt jóból nekünk is adnunk kell másoknak. Igazságosnak kell lennünk minden emberrel szemben, hisz mindenkit megillet a tisztelet, az elfogadás, a megbecsülés. Sőt, ugyanez illeti meg az államot is, amíg az a javunkat szolgálja. És az adó fizetés is ide tartozik, amit Jézus magas is betartott.

Ez eddig mind szépen hangzott. De az igazságosság isteni kiteljesedésének van még egy nagyon fontos aspektusa, mégpedig az irgalmasság, ami Jézus feltámadásában tárul elénk igazi nagyságában. Az irgalmasság a feltámadás logikájában pedig határtalan elfogadást jelent. Olyan elfogadást, amely nem az emberek munkájától, az életünkben elért eredményektől függ, hanem számba veszi azokat a lehetőségeket is, amelyek sokszor meggátolnak minket abban, hogy helyesen cselekedjünk. Mire is gondolok? Például fiatal koromban, amikor még a kommunista terror uralkodott a volt Jugoszláviában is, nagyon sokan féltek rendszeresen a templomba menni. Ezért előfordult, hogy sokan csak a karácsonyi éjféli misére mentek, meg lehet, hogy a húsvéti vigíliára, amelyet ugyancsak éjjel ünnepeltünk. Hogyan nézzünk ezekre az emberekre, mint bűnösekre, mert nem mentek minden vasárnap templomba? Ha mi, emberek, így is tekintenénk erre, a jó Isten Jézus feltámadásában megmutatta, hogy Ő ettől sokkal nagyvonalúbb és megértőbb. Jézus a kereszten kétszer is megmutatta, hogy mit jelent az isteni irgalmasság: először amikor örök életet ígért a latornak, másodszor, amikor azért imádkozott, hogy a mennyei Atya ne számítsa be az őt keresztre feszítőinek ezt a tettét, mert nem tudják mit tesznek. Hiányzott cselekedetüknek teljes tudatossága, de ezt csak az isteni irgalom látta, az emberi mérce szerint elítélhetőek, az isteni irgalmasság mércéje viszont tovább megy.

A feltámadásban Jézus megbocsátott mindenkinek, aki őt bántalmazta. Az isteni bocsánat az, amire tulajdonképpen mindannyian várunk. Hisz annyiszor nyomja a lelkünket a bűn, a tévedések terhe, mások megsebzése, a bűntudat, amelyektől szeretnénk megszabadulni! És nem mindig tudjuk ezt magunkban elintézni. Mennyire fontos, hogy itt megtapasztaljuk az isteni megbocsátást, amelyet Jézusban és az Ő feltámadásában kézzelfoghatóvá válik.

Isten szeretete az, amely a legjobban kidomborodik a feltámadás titkában. Jézus maga mondta, hogy nem azért jött közénk, nem azért öltött emberi testet, hogy elítéljen minket, hanem hogy életet adjon, méghozzá életet a legnagyobb teljességben, olyan életet, amelyet senki sem tud megsemmisíteni. A szeretet legnagyobb jele volt, hogy Jézus életét adta értünk, és feltámadt. Ebben a húsvéti eseményben láthatjuk, hogy nem a halál, nem a bűn, nem a gonoszság a mi valóságunk végső szava, hanem az élet. Mi lehetünk rosszak, mint például most Ukrajnában a háború miatt annyi ördögi gonoszság történik, de Isten akkor sem adja fel az embert, a teremtett világot, minket, hanem szeret minket.

A legjobb hír számunkra most húsvétkor az, hogy Jézus feltámadása nem egy egyszeri, mindenkorra befejezett esemény, hanem egy új világ kezdete. Feltámadása azóta is állandón jelen van életünkben. Ott, ahol megbocsátást gyakorolnak az emberek, ott, ahol irgalmasok vagyunk, ott, ahol meg tudunk bocsátani, és ott, ahol szeretünk.

A húsvéti ünnepekre azt kívánom nektek, kedves testvéreim, hogy a feltámadt Jézus Krisztus adja meg nektek békéjét, szeretetét, megbocsátását és irgalmát.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!