2024. december 22., vasárnap

Nálunk is érezteti hatását Cerberus

A hét első felében helyenként már a 40 Celsius-fokot is elérheti a nappali csúcshőmérséklet

A hétvége alatt folytatódott a nagy hőség, amely bolygónk szinte egész északi féltekéjét érinti. Ezen belül rekordokat döntögető hőség tombol Dél-Európában és Északnyugat-Afrikában, ahol a Cerberus névre keresztelt hőhullám tombol. Emiatt a napi középhőmérséklet a 40 Celsius-fokot is meghaladhatja Horvátország, Franciaország, Spanyolország, Görögország és Törökország egyes régióiban. Olaszországban tegnap 16 városban, köztük Rómában és Bolognában vörös riasztást adtak ki. Itt egyébként már halálos áldozatai is vannak a nagy melegnek.
A mediterrán térség hőhulláma térségünket is elérte. Jelenleg Szerbiában is kánikula tombol, amelynek az elkövetkező napokban sem lesz vége, ugyanis a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet csütörtökig adott ki figyelmeztetést az extrém hőségre. Az ország nyugati részén, Šumadijában és Délkelet-Szerbiában vörös riasztás van érvényben. Tegnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 38 Celsius-fok körül alakult, a hét első felében azonban helyenként már a 40 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála.
Az extrém meleget a felforrósodott gépjárműben még nehezebb elviselni, viszont a közlekedésben, különösen az autópályákon és a határátkelőhelyeken a nyári hétvégeken tapasztalni a legnagyobb torlódásokat. Most hétvégén Bulgária felé volt a legnagyobb a torlódás, ahol akár két órát is várni kellett a határátkelésre, mint ahogy Észak-Macedónia felé is, ahol 24 óra alatt mintegy 68 ezer utast regisztráltak. Horgoson tegnap az országba való belépésre mintegy 45 percet kellett várni. A gépjárművek hat sorban, míg az autóbuszok két sorban várakoztak. A kilépő oldalon körülbelül fél óra volt a várakozási idő.
A szakértők azt javasolják, hogy amíg tart a hőhullám, 10 és 16 óra között lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban, ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre és ne végezzünk megterhelő fizikai aktivitást. Az időjárás-előrejelzések szerint bár szerdától a délutáni órákban ugyan kisebb záporok, zivatarok is kialakulhatnak, a hőmérséklet nem fog jelentősen csökkenni. Némi enyhülés péntektől várható.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele