Szombat reggelre kritikusan megemelkedett a Száva vízszintje. Az ország különböző részéről, többek között Szabadkáról, lelkes emberek indultak útra Szabács (Šabac) és Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) felé. Délelőtt a szabadkai önkéntesek után eredünk, hogy megnézzük, hogyan erősítik a gátakat Szerémségben. Kamanc (Sremska Kamenica) után a gépkocsink nekivágna a Tarcalnak (Fruška gorának), de egy rendőrautó keresztben áll az úton.
Fotó: Ótos András
A közlekedési rendőr azt mondja, csakis saját felelősségünkre mehetünk tovább. Ha valami történne velünk, akkor tudják, hogy kit keressenek, ezért felírják a rendszámtáblát és a sofőr nevét. A Tarcalon felfelé haladva az erős szél által letépett méretes faágak szegélyezik az utat. Egy jókora kidőlt faág megállásra kényszerít, de a helyszínen levő munkások gyorsan eltakarítják. Szinte mindenütt sáros az aszfalt, egyáltalán nem biztonságos ilyenkor utazni. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy elállt az eső, a rádióban aggasztó híreket olvasnak be az országszerte pusztító árvizekről. Elhagyjuk a Tarcalt, az erős szél előtt meghajolt fiatal gyümölcsfákat, kínai rizsföldeket idéző elázott kukoricásokat látunk az út mindkét oldalán. A sofőr kikerül egy nagybecskereki rendszámtáblás lánctalpas kotrógépeket szállító kamionkonvojt. Ki tudja hányadszor, ismét elered az eső. Ruma után leszakadt villanyvezetéket szerelő munkásokat látunk. A pusztítás látványa elborzaszt.
Szávaszentdemeter bejáratánál 2-3 tucat különböző rendszámtáblájú buszra leszünk figyelmesek, amelyekből emberek sokasága száll ki. Leparkolunk a központban és a Szent Iréné hídnál levő rakparthoz sietünk, ahol megkérdezzük Bunford Tivadart, a VMSZ szabadkai szervezetének elnökét, hogyan született meg az akció ötlete.
– Péntek este a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezete úgy döntött, egy önkéntesekkel teli buszt indít az árvízveszély kivédésére. A hírekből értesültünk, hogy nagyon rossz a helyzet, még az éjszaka megszerveztük az akciót és reggel 52 emberrel megindultunk Szabadkáról. A kezdeményezéshez a Szerb Haladó Párt szabadkai bizottsága is csatlakozott, és így közös erővel jöttünk segíteni. Eredetileg Šabac felé indultunk, de útközben kaptuk az értesítést, hogy itt van ránk szükség. Amint láthatjuk, a Száva vízszintje már bőven a töltés fölött van. Körülbelül egy méterrel szeretnénk megemelni a töltés magasságát. Délután négy órára várnak egy nagyobb árhullámot. Az első dolog, amikor megérkeztünk, az az eligazítás volt. Elmagyaráztuk az önkénteseknek, hogy mit kell tenniük, merre és hogyan meneküljenek, ha bekövetkezik a baj. Ez a legfontosabb, az emberélet – mondja ki a súlyos szavakat Bunford.
Közben megérkezik egy hatalmas kamion és leszórja az irdatlan mennyiségű homokot. A szabadkai önkéntesek nekiesnek a munkának. A férfiak sebesen lapátolnak, a nők kötözik a homokkal teli zsákok száját és az erős kezek mintegy téglaként helyükre teszik a zsákokat. A homokzsákok közé fóliát helyeznek, hogy megakadályozzák az esetleges szivárgást. A szabadkai segítők számára mintegy 40–50 méteres partszakasz van kijelölve, még további két buszt várnak az észak-bácskai városból. A folyó már meghaladta a töltés szintjét, a zsákokban és az emberekben van a bizalom.
Dragi Vučković, az észak-bácskai körzet vezetője és a rendkívüli helyzetek körzeti stábjának parancsnoka az összefogást méltatja.
– A köztársasági válságstáb irányítása alatt a VMSZ és a SZHP aktivistái közösen segítenek a gát építésében és megerősítésében. Ha itt befejezzük a munkát és szükség van ránk másutt is, akkor megyünk segíteni. Szeretném kiemelni, hogy most a bajban fogtunk össze, de ha más kreatív dolgokat kell véghezvinni, akkor ismét összefogunk – jelenti ki határozottan Vučković.
A szabadkai Megyesi Menyhért már 60 fölött van, de lelkesen magyaráz.
– Többször jártam már Szávaszentdemeteren, de ilyen magas vízállást még nem láttam. Elég kritikus a helyzet, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megerősítsük a védelmi vonalat. Ilyen helyzetben csakis egymásra támaszkodhatunk – húzza alá Megyesi.
– Mikor meghallottam, hogy a VMSZ buszt indít a rászorulók megsegítésére, akkor úgy éreztem, hogy ott a helyem ahol a szükség van és így csatlakozom – mondja a szabadkai Hajnal Endre.
– Ez a mi országunk, az embereknek szükségük van segítségre és mi ezért vagyunk itt. Néhányan közülünk elmentek, hogy a šabaci gátat erősítsék – jelenti a katonaruhába öltözött, elszánt tekintetű Jovica Đapa, aki szintén Szabadkáról érkezett.
Dušan és Miroslav az épülő gát előtt áll és a zavarosan hömpölygő, barna Szávát kémleli aggódva. Azt mondják, hogy még soha nem volt ilyen magas a vízállás a városnál. Valamikor a hetvenes években elérte a 790 centimétert, de most már ott van a 850-nél, mondja Dušan.
Valamivel távolabb a nyüzsgő munkásoktól öreg bácsi tolja biciklijét. Megszólítjuk. Azt mondja, az ő háza nem a közelben van, de nagyra értékeli, hogy Szerbia-szerte összegyűltek az emberek, hogy segítsenek az ittenieknek.
– Tegnap még egyedül voltunk, ma már sokan vagyunk, és mindenki önzetlenül dolgozik, hogy segítsen a városnak. Az emberek Szabadkáról, Palánkáról, Belcsényről, Belgrádból és más helyekről érkeztek. Ez az igazi szolidaritás. Ha valaki a másik oldalon bajba kerül, akkor ránk biztosan számíthatnak – mondja mosolyogva Zoran Vladisavljević szávaszentdemeteri lakos.
Kora délután már Újvidék felé tartunk és nem is sejtjük, hogy kiadták a parancsot Szávaszentdemeter folyó menti részének az evakuálására. Reméljük, hogy a zsákok és az emberek kitartanak.
