2024. szeptember 10., kedd

Palackra rögzített kupakok

Hogyan hat ki az új gyártásmód a kupakgyűjtő jótékonysági akciókra?

Sokan felfigyelhettek arra, hogy a mostanában vett műanyag- és kartonpalackokra erősített kupakot nem lehet eltávolítani, mint korábban, az rá van erősítve a palackra. Lehet, első alkalommal úgy tűnt, csupán egyetlen selejtes palackról van szó, valójában már hónapok óta így gyártják az üdítők, víz és nagyobb kiszerelésű sörök forgalmazására alkalmas flakonokat.

Háttérben az Európai Unióban életbe lépett új szabályozás áll, mely kimondja, hogy a kupakokat „egyesíteni” kell a flakonokkal a környezet védelme érdekében. Köztudott, a műanyag a környezetszennyezésben kimagasló arányban részt vevő szennyezőanyag. Az Európai Bizottság adatai szerint az óceánokba kerülő szennyezőanyag 80 százalékát teszi ki a műanyag, amely ellehetetleníti a biológiai élelmezési láncok fenntartását, felborítja az ökoszisztémát, sok állatfajt veszélyeztet, de bekerül az emberek által fogyasztott élelmiszerekbe is. A bizottság új rendeletet hozott, felismerve annak tényét, hogy az újrahasznosítás során begyűjtött műanyagpalackok többségéről hiányzik a kupak, ami ekképpen a hasznosítás helyett ismét csak a szeméttelepeken köt ki és szennyezi környezetünket. A határozat értelmében a gyártóknak minél korábban, de legkésőbb 2024 decemberéig át kell állniuk a rögzített kupakos palackok gyártására. Sokan ezt máris megtették.

A hazai gyártók csatlakoztak az új előírás betartásához, megváltoztatták a palackok dizájnját. Ezért nem vehetjük le egykönnyen az újonnan vásárolt palackok kupakjai.

A Magyar Szó újvidéki székháza előtt is be lehet dobni a szív alakú tárolóba az összegyűjtött kupakokat (Virág Árpád felvétele)

A Magyar Szó újvidéki székháza előtt is be lehet dobni a szív alakú tárolóba az összegyűjtött kupakokat (Virág Árpád felvétele)

Nálunk az új uniós rendelet alkalmazása a környezetvédelmi haszon mellett felvetett egy másik kérdést is: mi lesz a Kupakkal a mosolyért akció és a hasonló kezdeményezések sorsa, melyeknek köszönhetően a rászorulók ortopédiai segédeszközöket kaphattak a polgárok kupakgyűjtési jótékonyságának köszönhetően. Vanja Petković, a kupakgyűjtési akcióért felelős szervezet képviselője a vajdasági közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a környezetvédelem szempontjából lényeges lépésről van szó, melynek köszönhetően megakadályozható lesz, hogy a kupak kikerüljön az újrahasznosítási láncból. Igaz, hogy az újrafeldolgozáskor továbbra is el kell különíteni a flakont a kupaktól, mert két különböző plasztikáról beszélünk, melyeket eltérő hőmérsékleten kell kezelni, de a feldolgozás mégis sikeresebb, mert legalább a kupak is eljut a begyűjtőhelyig. Arról is beszélt, hogy az egyesület kupakgyűjtési akciójának is – a segítségnyújtás mellett – éppen ez volt az egyik fontos célja, a környezet megóvása, s az akciónak köszönhetően elérték azt, hogy a hazai újrahasznosítókat folyamatosan ellátták „nyersanyaggal”. Petković elmondta, nem lesz kihatással az új szabályozás a kezdeményezésre: arra bátorított mindenkit, hogy továbbra is gyűjtse a kupakokat, annak ellenére, hogy egy lépéssel, vágással többet kell tenni annak érdekében, hogy kupak lekerüljön a palackról. Fontosnak nevezte, hogy mindannyian részt vegyünk valamilyen módon a természet védelmében, s a kupakok gyűjtése továbbra is az egyik módja lesz ennek. A környezetkímélés mellett pedig ezentúl is megmarad jótékony jellege, hiszen a szervezet a jövőben is együttműködik majd a műanyag-feldolgozókkal.

Nyitókép: A Magyar Szó újvidéki székháza előtt is be lehet dobni a szív alakú tárolóba az összegyűjtött kupakokat (Virág Árpád felvétele)