2024. december 22., vasárnap

Önazonosság- és tudatmegőrző rendezvény

Torontálvásárhelyen lezajlott a 28. VIVE-fesztivál

Vasárnap este a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthonban megtartották a 28. VIVE-t, a magyar nóták és csárdások fesztiválját. Az esemény célja a magyar nóta népszerűsítése, valamint az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson az amatőr magyarnóta-énekeseknek, az új magyarnóta- és csárdásszerzőknek.

A rendezvényt Kovács Elvira, a Szerbiai Képviselőház alelnöke nyitotta meg, aki a magyar nóta és a csárdás kultuszának jelentőségét hangsúlyozta, illetve László Mária Magyar dalaink című verséből idézett.

– Számomra hatalmas megtiszteltetés önökkel együtt ünnepelni ezen a nagymúltú, önazonosság- és tudatmegőrző rendezvényen, melynek megálmodóiVitkay Gyula munkássága előtt tisztelegnek. Egy versben azt írják, hogy „Amíg lesz egy magyar lélek, addig zeng a magyar ének”. Sokan panaszkodnak itt is, hogy kihalófélben van a falu, de amíg szövegírással és a magyar nótával foglalkozunk, bármennyien is vagyunk, addig van remény – nyomatékosította Kovács Elvira.

A közönség élvezte a műsort (Vidács Hajnalka felvétele)

A közönség élvezte a műsort (Vidács Hajnalka felvétele)

Horti László, a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthon igazgatója az új szerzeményekkel kapcsolatban elmondta, hogy sok új nótával pályáztak, de az amatőr nótaénekesek nem mutattak érdeklődést a rendezvény iránt.

– A fesztivált az új szerzemények éltetik tovább. Amikor kiírjuk a pályázatot, a szerzők elhozzák a legújabb dalaikat, csárdásaikat, hallgató nótáikat, melyeket a fesztiválbizottság elemez, majd kiválasztja azt a tíz-tizenkét nótát, amelyet a legjobbnak tart, figyelembe véve azt is, hogy mennyi énekes áll a rendelkezésünkre – mesélte a művelődési otthon igazgatója.

Bolyos Miklós, a fesztiválbizottság és a zsűri tagjától megtudtuk, hogy az idén nyolc dalszerző huszonhét új nótával jelentkezett.

– Vannak új szerzőink, és vannak olyanok is, akik az idén nem írtak új nótát. Az idei repertoár fedi a teljes nótastílust. A zenei szakbizottság minden évben figyeli a dallamot, annak eredetiségét, illetve a szöveg találékonyságát, mert vannak olyan anyanyelvi és zenei fordulatok, melyek elbillenthetik a mérleg nyelvét az egyik vagy a másik irányba, és kompaktnak kell lennie az egésznek – mondta a fesztiváltanács tagja.

Az idei fesztiválra amatőr énekesek nem jelentkeztek, így a műsor az új szerzemények bemutatójával kezdődött, majd azt követően sor került a gálára, melynek keretében a VIVE oszlopos tagjai szórakoztatták a jelenlevőket. Az énekeseket a fesztivál alkalmi zenekara kísérte Kurunci Andor prímás vezetésével.

Az ünnepi rendezvény a torontálvásárhelyiek himnuszaként ismert Kék nefelejcs... kezdetű nótával zárult (Vidács Hajnalka felvétele)

Az ünnepi rendezvény a torontálvásárhelyiek himnuszaként ismert Kék nefelejcs... kezdetű nótával zárult (Vidács Hajnalka felvétele)

A Bakator János, Guzsvány Izabella, Győri Zoltán és Bolyos Miklós alkotta zsűri az új szerzemények kategóriájában értékelte a megzenésítést, a szövegeket és az előadókat is. A megzenésítést illetően az első helyezést Juhász Gábor érdemelte ki a Tó partján című dal zenéjéért, a második helyen Morvai Melinda végzett a De sok édes, színes álma volt az életemnek című dal zenéjéért, a harmadik pedig Cseszák László lett a Neved napját ünnepeljük című dal dallamáért. A legjobb szöveg a Tulipános kis láda című dal szövege lett, amelyet BeretkaSzénási Eszter írt. A második legjobb szöveg a Debellácsi nóta című dal szövege lett, amelyet Kovács Antal Tóni vetett papírra. A harmadik helyen a Gyere, prímás című dal szövegírója, Szunyog Tibor végzett. Ami az előadókat illeti, az első helyezett Szabó Dékány Zsófia lett, a második LapcsevicsJovica, a harmadik pedig Kotroba Júlia. A közönségdíjat is Szabó Dékány Zsófia kapta.

Az ünnepi rendezvény a torontálvásárhelyiek himnuszaként ismert Kék nefelejcs... kezdetű nótával zárult. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság, illetve Antalfalva község támogatta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A legjobb előadó és a közönségdíjas Szabó Dékány Zsófia lett (Vidács Hajnalka felvétele)